Nagyvilág

Feltámadt Orbán régi barátja

berlusconi (berlusconi, )
berlusconi (berlusconi, )

Berlusconi a Hajrá Olaszország újraindítását mérlegeli.

Csütörtökön jelenti be Berlusconi a Forza Italia (Hajrá Olaszország) újjászületését – értesült a Berlusconi család birtokolta Il Giornale című újság. A lap szerint a párt neve, logója és himnusza is ugyanaz lesz, mint a Berlusconi által 1994-2009 között vezetett politikai erőé.

Az újság úgy tudja, Berlusconi először kilép a jobbközép Szabadság Népéből (PdL), majd újból útjára indítja az általa t18 évvel ezelőtt alapított Forza Italiát. A bejelentés helyszíne Milánó lesz, de az sem kizárt, hogy Berlusconi szokása szerint videóüzenetet intéz az olaszokhoz.

Berlusconi egyelőre nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta. Saját kereskedelmi televízióin egy “új erőről” beszélt. Ha életre kelti egykori pártját, Berlusconi nyíltan szembeszáll Angelino Alfano PDL-főtitkárral, aki a PdL december 16-i miniszterelnök-jelölt választására készül.

A 76 éves Berlusconi idén október 24-én bejelentette az aktív politikából való visszavonulását, majd néhány nappal később – miután adócsalás miatt egy évre ítélték – visszakozott.

Ha bővebben szeretne olvasni az orgiázó Papi politikai karrierjéről, kattintson ide, ha viszont inkább a nőügyeire és a háremére kíváncsi, akkor ide klikkeljen!

Orbán Viktor korábban Silvio Berlusconit régi barátjának, kormányzását a magáéhoz kísértetiesen hasonlónak nevezte.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik