Nagyvilág

Szexvideón szerepelt a kínai párttitkár

Kína szexkép (kína, erotika, festmény, )
Kína szexkép (kína, erotika, festmény, )

Leváltották a 32 milliós Csungking város egyik kerületének párttitkárát, miután bebizonyosodott róla, hogy interneten keringő szexképeken, illetve videofelvételen szerepel – jelentette a kínai online média pénteken.

A kommunista párt helyi fegyelmi ellenőrző bizottságának vizsgálata megállapította, hogy a filmen Lej Cseng-fu látható, a tényleges hatósági nyomozást azonnal megkezdték. A felvételeket állítólag 18 éves szeretője készítette titokban, miután vitába keveredett a férfival.

Az ügyet végül egy Csi Hszü-kuang nevű újságíró robbantotta ki, aki mikroblogján ugyancsak közzétette a szóban forgó felvételeket. Lej kezdetben tagadta, hogy azok valódiak lennének, illetve hogy ő szerepel rajtuk.

A délnyugat-kínai város, Csungking volt az, amelynek éléről az idén tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene jelenleg is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.

Feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre, míg a város rendőrfőnökét, Vang Li-csünt 15 év börtönre ítélték. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményekről elhíresült Csungkingban.

Po Hszi-lajt Csang Tö-csiang miniszterelnök-helyettes váltotta a városi párttitkári székben, s mindössze nyolc hónap után – munkája elismeréseként – a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetésébe, a politikai bizottság hét tagú állandó bizottságába delegálták.

Napokkal korábban bejelentették, hogy Csungking új párttitkárt kap Szun Cseng-caj személyében. Az 1963-as születésű politikus eddig Csilin tartományban szolgált, s megfigyelők ígéretes jövőt jósolnak neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik