Nagyvilág

Svájc nem tiltja be a burkát

A svájci parlament leszavazta azt a kezdeményezést, hogy tiltsák be az összes, az arcot teljesen eltakaró utcai viseletet.

Az aargaui kanton kezdeményezése elsősorban az iszlám nők arcát teljesen vagy főként elfedő viselet, például a burka megtiltására vonatkozott, de az egyes tüntetők által használt, azonosításukat lehetetlenné tevő maszkokra is érvényes lett volna. A berni képviselőház döntését 93-an támogatták, 87-en ellenezték és hárman tartózkodtak.

Egy tilalom amúgy negatív üzenetet közvetítene a Svájcba látogató muzulmán turisták felé, továbbá – sértené a kantonok illetékességi jogát, ugyanis a tüntetők álcázásának tilalma a kantonok mérlegelési jogkörébe tartozik – hangsúlyozta Bea Heim képviselő.

Európában Franciaországban és Belgiumban tiltották be a burka viselését közterületen, Hollandiában a kormány be akarta tiltani, majd vezető politikusok kihátráltak a döntés mögül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik