Nagyvilág

Botrányos házibulin járt Orbán Viktor

Orban-Viktor(960x640)(2).jpg (Orbán Viktor, miniszterelnök)
Orban-Viktor(960x640)(2).jpg (Orbán Viktor, miniszterelnök)

A bugyuta kijelentéseiről elhíresült Gloria von Thurn und Taxis hercegnő megtapsoltatta a magyar miniszterelnököt és szerette volna, ha vendégserege állva ünnepli.


Hercegnő és kormányfő (Fotó: regensburg-digital)

Orbán Viktor és a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár, Lázár János részt vett Gloria von Thurn und Taxis úgynevezett palotajátékain a Duna partján fekvő német városban, Regensburgban – írja a Népszava. Az ultrakonzervatív hercegnő bugyuta kijelentéseivel szerzett magának korábban kétes népszerűséget a német sajtóban. Főleg a keresztény értékek védelmezőjeként, az abortusz ellenfeleként hívta fel magára a figyelmet, de tőle származik az a kijelentés is, amely szerint Afrikában azért terjedt el jobban az AIDS, mert a feketék gyakrabban “kettyintenek”, ami viszont szerinte arra vezethető vissza, hogy lengébben öltöznek a meleg miatt.

Orbán Viktor és Lázár János tehát az ő meghívására vettek részt a 10. regensburgi palotajátékokon. A regensburg-digital.de “Vigyázállás egy antidemokratának” címmel közölt beszámolót a magyar miniszterelnök látogatásáról. A weboldal szerint az eseményen Gloria von Thurn und Taxis magyarul köszöntötte a kormányfőt: hősnek nevezve Orbánt, aki “szabadságba vezeti a népét.” A hercegnő ennek megfelelő üdvözlésben akarta részesíteni sztárvendégét, ezért megkérte a 3000 fős vendégsereget, hogy álljanak fel Orbán tiszteletére: néhányan ülve maradásukkal fejezték ki ellenérzésüket.

Margit Wild, a regensburgi tartományi parlament szociáldemokrata képviselője ellenérzését fejezte ki a történtek miatt. A politikus a Ger-mania weboldal szerint így fogalmazott: “Ez botrány! A hercegnő magánvendégeként azt hív meg, akit akar és felőlem még rokonszenvesnek is tarthatja Orbán urat. Nem megengedhető viszont, hogy engem, mint látogatót, arra használjanak fel, hogy egy Európa-szerte megvetett embernek még a tiszteletemet fejezzem ki. Orbán populista felbujtó, a sajtó – és a véleményszabadság ellensége.”

Sebastian Roloff, az SPD (Németország Szociálidemokrata Pártja) ifjúsági szervezetének országos elnökhelyettese nyilatkozatot adott ki a magyar kormányfő regensburgi látogatása kapcsán. Ebben így írt: “Az, hogy Gloria von Thurn und Taxis meghívta Orbán Viktort, legalábbis a politikai érzék hiányáról tanúskodik, és nem használ Európának.”

Balázs Péter, az Európai Bizottság egykori delegáltja a Népszava érdeklődésére elmondta, szerinte szokatlan, hogy egy kormányfő egy ilyen típusú rendezvényen vegyen részt, ám ami ott történt, inkább felháborító.

Thurn és Taxis kínos hercegnője

Az 52 éves Mariae Gloria Ferdinanda Joachima Josephine Wilhelmina Huberta a Schönburg grófi családból született. 1980-ban ment férjhez Thurn és Taxis hercegéhez, onnan a cím, amely a német jogrend szerint a családnév részeként használható.

Az ősi hercegi család egyébként dúsgazdag, a már elhunyt férj bankházakat, nagyvállalatokat, birtokokat és kastélyokat hagyott kezdetben oly életvidám, majd vatikáni kitüntetést szerző nejére.

A fiatalasszony extravagáns öltözködéséről és viselkedéséről vált híressé a müncheni és a nemzetközi társaságban. Később viszont arról, hogy – magát bigott katolikusnak vallva – a legkonzervatívabb álláspontokat támogatja az egyház vitatott kérdéseiben, ellenezve az óvszer és a fogamzásgátlók használatát. “Teniszezzenek inkább a fiatalok”, javasolta a háromgyermekes anya. Legendásak a tévéfellépésein tett kijelentései: “Afrika Aids-problémái nem abból származnak, hogy nem védekeznek a fogamzás ellen. A fekete szívesen párosodik – ez pedig az éghajlati viszonyokkal függ össze. A meleg miatt ugyanis kevés ruhát hordanak ott lenn, délen..”

(via Ger-mania)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik