Nagyvilág

Magyar nő segélykérése az ostromlott szíriai városból

Aleppo lázadó (aleppo, szíria, lázadó, )
Aleppo lázadó (aleppo, szíria, lázadó, )

Nem kap segítséget a magyar hatóságoktól egy magyar nő, aki kétéves kisfiával rekedt Aleppóban. A várost a hétvégén érték el a harcok. A Hír24-nek küldött üzenetében a nő közölte: halálfélelme van, és haza akar jönni.

„Aleppo-ban is kitört a háború” – írta a lapunknak küldött segélykérő levelében Benkő Dóra, aki június vége óta tartózkodik családjával az egészen eddig nagyjából nyugodt helynek számító szíriai városban. A nő elmondta: „azért jöttünk ide, hogy segítsünk a Páromnak kapni vízumot. 2,5 éves magyar Kisfiunk van, mellékeltünk minden dokumentumot, meghívólevelet, ami a vízumhoz szükséges és Magyarország mégsem segített!”

Benkő Dóra a Hír24-nek telefonon keresztül elmondta: két és fél éves fiával azért utazott ki Aleppóban élő élettársához, hogy ezzel segítse elő, hogy gyermeke apja megkapja a Magyarországra utazásához szükséges vízumot. Elmondása szerint minden hatósággal beszélt, és minden szükséges papírt elintézett, mielőtt kiutazott volna a szíriai városba, de még így sem járt sikerrel. Élettársa, Mohamad ugyanis papíron még egy másik magyar nő férje, bár már elindították a válást. Benkő elmondta: már évek óta élettársi kapcsolatban él az egyébként magyarul is beszélő szír férfival, akivel házasodni készülnek.

A saját és családja életét féltő nő kapcsolatban áll a konzullal, és a nagykövettel, de elmondása szerint „érdemlegesen nem kaptak segítséget”. A magyar hatóságok ugyan felajánlották, hogy segítenek neki és gyerekének hazautazni, de gyermeke apjának kiutaztatását már nem vállalták.

Benkő lapunknak elmondta: nem akarja otthagyni fia apját, és szétszakítani a családot, és ezt Mohamad sem engedné. Azért sem akar az apa nélkül hazatérni, mert kiskorú veszélyeztetése miatt valószínűleg eljárást fognak indítani ellene a magyar hatóságok, és fia állami gondozásba kerülne, ha párjának nem sikerül Magyarországra jönnie, és gondját viselnie a gyereknek.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a szíriai magyar konzulátust, de ott csak annyit közöltek, hogy nem nyilatkozhatnak a sajtónak. Kerestük a Konzuli Szolgálatot is, de hétfő késő délután már senki sem sikerült elérni.

Aleppóban, Szíria második legnagyobb városában a hétvégén törtek ki harcok az ellenzéki erők, és a kormánycsapatok közt. A külföldi sajtóban megjelent beszámolók szerint a város északi kerületeit értik az összecsapások, amelyek hétfőn is zajlottak, de Benkő arról számolt be, hogy Aleppo déli részén is harcok vannak, valamint az ellenzéki erők támadják a város repülőterét is, és attól lehet tartani, hogy azt nemsokára le fogják zárni. A nő elmondta: amikor kiérkezett, még sétálni is tudtak a városban, de hétfőn már a lakásuktól egy saroknyira is volt robbantás.

A Külügyminisztérium utoljára néhány napja ismételte meg korábbi figyelmeztetését, és a bizonytalan helyzet miatt arra kérte a magyar állampolgárokat, hogy ne utazzanak Szíriába, az ott tartózkodó honfitársaink pedig azonnal hagyják el az országot. A damaszkuszi magyar nagykövetség telefonszámai: 00-963-11-611-07-87, 00-963-11-611-28-04, 00-963-11-611-79-66. Ügyelet (14.00 óra után): 00-963-955-336-006.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik