Nagyvilág

Szíriai harcok már Libanonban is

Újabb összecsapások robbantak ki Libanon második legnagyobb városában, ahol szunniták és alaviták ölik egymást.

Rakétagránátokkal és gépfegyverekkel támadnak egymásra két negyed lakói az észak-libanoni Tripoliban – közölte a biztonsági szolgálatok egyik illetékese. A hajlani négy óra óta tartó összecsapásokban eddig egy ember halt meg, hét pedig megsebesült.

A harcok a többségében szunnita és a szíriai kormánnyal szemben ellenséges Báb-et-Tabbáne és a szomszédos, alavita többségű, a damaszkuszi rezsim iránt baráti Dzsabal Mohszen negyed lakói között zajlanak.

Nadzsíb Mikáti kormányfő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szíriai válság átterjed Libanonra is. “Mindaz, ami Szíriában történik, kihat Libanonra is (…) a kormány megkísérli elhárítani ezt” – mondta szerda este, megjegyezve, hogy “nem nyugodt”.

Rifaat Íd, az alavita többséget képviselő Arab Demokrata Párt vezetője úgy vélekedett, hogy ha az erőszak tovább fokozódik, “senki más, csak egy arab hadsereg tudja helyreállítani a rendet”, és kifejezte óhaját, hogy ez “a szíriai hadsereg” legyen.

Szíria, amely harminc éven át gyámkodott Libanon fölött, 2005-ig tartotta csapatait az országban: akkor az utca és a nemzetközi közösség nyomására ki kellett vonulnia onnan Rafík Haríri exkormányfő meggyilkolása után, akinek haláláért Damaszkuszt tették felelőssé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik