Nagyvilág

Nem vált be a kínzás az amerikaiaknak

Amerikai szenátorok három éve próbálják kideríteni, hogy hozott-e áttörést a hírszerzésben az úgynevezett "fokozott kihallgatási technikák" alkalmazása, de ennek kevés bizonyítékát találták a több millió oldalnyi átvizsgált dokumentumban - jelentette pénteken a brit hírügynökség kiszivárgott információkra hivatkozva.

A szenátus hírszerzési bizottságának demokrata tagjai úgy látják: kevés alapja van George Bush volt elnök hívei állításának, hogy a kemény vallatási módszerekkel csapásokat mérhettek a terroristákra – mondták a vizsgálati eredményeket ismerő források.

Az üggyel foglalkozó politikusok szerint ez az első rendszeres vizsgálat e – sokak által kínzásnak minősített – technikák hatékonyságáról. Arra a kérdésre keresnek vele választ, hogy e módszerek igazi áttörésekhez vezettek a felderítésben, vagy éppenséggel több hamis, mint valódi eredményt produkáltak.

A források felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy még hosszú ideig kell várni a bizottság következtetéseinek közzétételére. Az ügy azért került éppen most előtérbe, mert hétfőn jelenik meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi titkos műveleti főnökének könyve, amelyben José Rodríguez védelmébe veszi ezeket a durva módszereket. “Bizonyos vagyok benne, hogy amerikai életeket mentett meg, amit csináltunk” – mondta egy felvezető interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik