Nagyvilág

Visszavonul a magyarellenes politikus

Nem pályázza meg újra a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ősszel esedékes tisztújításán az elnöki széket Ján Slota, a szervezet jelenlegi vezetője.

A szlovák politikai spektrum jobboldalának szélén elhelyezkedő párt elnöke ezt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek jelentette be kedden. “Én biztos nem jelöltetem magam” – mondta el Ján Slota. Rámutatott: már a márciusban tartott, előrehozott parlamenti választások előtt jelezte, hogy vissza kíván vonulni a magas szintű politikából. Hangsúlyozta: nem változtatja meg a döntéseit.

Ján Slota a pártelnöki szék lehetséges várományosai kapcsán elmondta: véleménye szerint két-három jelölt is pályázik majd az elnöki székre. A politikus pártjának legutolsó radikális lépése az volt, hogy népszavazást akartak kezdeményezni arról, hogy Szlovákiában hivatali ügyeket – a kisebbségek, így a magyarok jogait is semmibe véve – csak szlovákul lehessen intézni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik