Nagyvilág

Kitüntette saját menyét a brit uralkodó

Kamilla a Királyi Viktória Rend nagykeresztjét kapta 86 éves anyósától. Ezzel végleg befogadták „a rottweilert" a királyi családba.

A 64 esztendős, polgári származású Kamilla éppen hét éve kötött házasságot II. Erzsébet legidősebb fiával, Károly herceggel. A kitüntetés különös jelentősége abban áll, hogy az asszony mind az udvarban, mind az alattvalók körében hosszú évekig gyakorlatilag páriának számított.

A britek sokáig sem neki, sem Károly hercegnek nem bocsátották meg a trónörökös első feleségével, a bálványként imádott Dianával szembeni bánásmódot. Károly és jelenlegi hitvese ugyanis már 1972 óta titkon szerette egymást, és bevallottan fenntartották intim kapcsolatukat a trónörökös és Diana éppen harminc évvel ezelőtti, világraszóló esküvője után is.

Ezzel Diana is tisztában volt, és a nála 13 évvel idősebb vetélytársat bizalmas körben általában csak úgy emlegette, hogy „az a rottweiler”. Ezt a véleményt a közvélemény zöme osztotta: a hercegnő életét kioltó, 1997-es párizsi szerencsétlenség után Kamilla jó ideig a leggyűlöltebb személyiség volt a britek körében. Szinte mindenki őt tartotta felelősnek a trónörökös házasságának 1996-ban kimondott felbomlásáért.

Kamilla azonban a hét évvel ezelőtti esküvő óta igen szívós munkával, fokozatosan és folyamatosan enyhítette a vele szemben táplált ellenérzéseket, és a legújabb felmérések szerint a közvélemény zöme most már elfogadja őt. A hétfői házassági évfordulón bejelentett királynői kitüntetés ezt a folyamatot koronázza meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik