Nagyvilág

Közeleg a nagy összeomlás

Tudósok szerint 18 éven belül bekövetkezhet, egy a mostaninál jóval súlyosabb gazdasági összeomlás, hatalmas népességcsökkenés kíséretében.

A világhírű MIT egyetem kutatói szerint hamarosan globális gazdasági összeomlás fog bekövetkezni a világ népességszámának hirtelen, meredek csökkenésével társulva. A borúlátó jóslatok a szakértők szerint bekövetkeznek, ha továbbra is úgy használjuk ki- és fel a Föld tartalékait, mint jelenleg – írja a Yahoo.

A tudósok számítógépes modellek segítségével igyekeznek kideríteni, milyen irányba mehet tovább a fejlődés és hol szakadhat meg. Ehhez számtalan tényezőt adnak meg a kompjúter számára, mint például a népességnövekedési ráta, a mezőgazdasági termelékenység, a születésszabályozás mértéke, vagy éppen a környezet védelme érdekében hozott intézkedések.

A legtöbb modell a népességnövekedés és a gazdasági növekedés számára is pozitív pályát rajzol. Egészen 2030-ig. A megfelelő környezetvédelmi programok és intézkedéscsomagok meghozatala nélkül azonban mindegyiknél valószínűnek tűnt egy gazdasági összeomlás és a népesség rohamos csökkenése.

A kutatók szerint azonban nem kell feltétlenül feladni a “határtalan gazdasági növekedés” mítoszát. Amennyiben a világ kormányai meghozzák a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket és csökkentik az ökológiai lábnyom hatásait, akkor bármi elképzelhető.

“Ezek világos, tisztán kivehető jelek, amelyek a vészhelyzet kialakulására figyelmeztetnek. Tisztán látszik belőlük, hogy a mostani növekedési pálya nem fenntartható” – mondta Graham Turner, ausztrál fizikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik