Nagyvilág

Magyar bérgyilkost béreltek egy kanadai ügyész megölésére

A magyar embercsempészek ügyével kapcsolatban kellett volna gyilkolnia. Sikerült megakadályozni beutazását.

A magyar bűnöző tavaly júniusban akart beutazni Kanadába, ahol a Hamiltonban lebukott magyar embercsempészbanda tanúvallomást tevő áldozatait, kettő kanadai rendőrt, valamint az üggyel behatóan foglalkozó Toni Skarica ügyészt kellett volna megölnie – tudta meg a Hamilton Spectator. A lap információi szerint a kanadai hatóságok értesültek a tervről, és sikerült megakadályozni, hogy a „Gyilkos” (The Killer) becenevű férfi bejusson az országba.

Azt nem tudni, hogy az Anglián keresztül az észak-amerikai országba tartó bérgyilkost utazása melyik pontján állították meg. A Spectatornek több forrás is „Jozsef Csorom” (feltehetően Csöröm József) néven azonosította az állítólagos bérgyilkost, aki a lap szerint „ismert erőszakos bűnözőnek” számít Magyarországon. A férfi ellen nem emeltek vádat Kanadában, és feltehetően Magyarországon tartózkodik – írta a kanadai újság.

Az ügyet ismerő kanadai tisztségviselők elmondása szerint nem lehet tudni, hogy ki rendelte a gyilkosságokat, de a fenyegetést komolyan vették. Az embercsempészbanda ellen tanúskodó áldozatokat az őket ért fenyegetések miatt menedékházról menedékházra szállították a kanadai hatóságok, és volt olyan tanú is, akinek Magyarországon maradt családját is Kanadába vitték, hogy biztonságban legyenek.

A bérgyilkosról szóló történet azért látott csak most napvilágot, mert már a banda utolsó tagját is elítélték. Dömötör Ferenc kilenc évig tartó börtönbüntetést kapott, ami rekordnak számít: Kanadában még soha senki nem kapott ilyen súlyos büntetést embercsempészet miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik