Nagyvilág

Sarkozy elnézést kért a hibáiért

Nicolas Sarkozy francia elnök elnézést kért a mandátuma elején elkövetett hibákért.

A másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson saját székéért induló Nicolas Sarkozy államfő egy keddi esti tv-műsorban elnézést kért a mandátuma elején, az elsősorban személyiségéből fakadóan elkövetett hibákért, amelyekért ráragadt a “gazdagok elnöke” jelző. A France 2 közszolgálati televízió mintegy háromórás élő adásában Sarkozy azt is bejelentette, hogy megválasztása esetén új adónemet vezet be a nagyvállalatokra, felére csökkenti a bevándorlást, valamint egy új békekezdeményezéssel Izraelbe és a palesztinokhoz látogat. Jelezte: reméli, hogy Barack Obamát újraválasztják az Egyesült Államok elnökének.

“Sajnálom, hogy Európa nem kezdeményezőbb (a Közel-Keleten). Közben az Egyesült Államokban is elnökválasztást tartanak, vagyis Obama elnök, aki egy nagyon nagy elnök, nem fog lépni, mielőtt újraválasztják – és remélem, újraválasztják -, de így alkalma adódik (a békeközvetítésre) Franciaországnak és Európának” – fogalmazott Sarkozy.

Ma már nem menne az elegáns étterembe

Az államfő elismerte, hogy öt évvel ezelőtti megválasztása estéjén hibát követett el, amikor milliomos barátaival a Champs Elysées egyik legelegánsabb éttermébe, a Fouquet’s-ba ment ünnepelni, mielőtt híveit köszöntötte a Concorde téren, s hozzátette, hogy ma már nem menne oda. Az alig kétórás kitérő rányomta bélyegét Sarkozy teljes mandátumára, miután azt sem a média, sem az ellenzék nem felejtette el az elmúlt öt évben. Hibának nevezte az államfő azt is, hogy gyakran keveredett sértegetésig fajuló, botrányos vitákba nyilvános rendezvényeken egyszerű állampolgárokkal.

Sarkozy ugyanakkor “hazugságnak” tartja azt, hogy öt évig a “gazdagok elnöke” lett volna, csak azért, mert több évtizedes barátai között vannak milliomosok, s arra emlékeztetett, hogy Európában csak Franciaországban létezik vagyonadó. Gazdasági programjából kiemelte, hogy a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok nyereségére új adónemet kíván bevezetni, amelyet a deficit csökkentésére fordítana. Szerinte “nem normális”, hogy ezek a cégek “maximalizálják pénzügyi előnyeiket”, s “egy részük adót sem fizet”. A 2013-ban bevezetésre kerülő intézkedéstől 2-3 milliárd eurós bevételt remél Sarkozy.

Szigorúbb bevándorlási politikát hirdetett

A köztársasági elnök további szigorításokat helyezett kilátásba a bevándorlási politikában, miután szerinte “az integrációs rendszert már a bénulás fenyegeti”. Az országban legálisan tartózkodó külföldiek számát 2017-ig felére, a jelenlegi 180 ezerről legalább 100 ezerre csökkentené. A tartózkodási engedélyek kiadását pedig lakhatási és jövedelmi feltételekhez, a francia nyelvtudáshoz és a köztársasági értékek ismeretéhez kötné.

Ha ma tartanák az elnökválasztás második fordulóját, azt a felmérések szerint Sarkozy baloldali riválisa, Francois Hollande nyerné meg a szavazatok 58-59 százalékával. Elemzők szerint a kedd esti tv-vita volt az utolsó alkalom az államfő számára, hogy megpróbáljon a tendencián változtatni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik