Nagyvilág

Franciaországban büntetendő lesz a szélsőséges propaganda

A francia államfő bejelentette, hogy büntetőjogi intézkedésekkel kívánja felvenni a harcot a szélsőséges ideológiákhoz kapcsolható propaganda ellen, legyen szó az internetről, a börtönökről vagy olyan külföldi utakról, például Pakisztánba vagy Afganisztánba, amelyeken fiatalokat toboroznak iszlamista harcokra.

Nicolas Sarkozy erről a Toulouse-ban és Montaubanban hét embert megölt, magát az al-Kaida terrorszervezet tagjának valló merénylő halálát követően a francia televíziókban csütörtökön közvetített rövid beszédében szólt.

“Ezentúl minden olyan személy, aki a terrorizmus dicséretét hirdető vagy erőszakra buzdító internetes oldalt olvas, büntethető lesz. Minden olyan személy, aki azért utazik külföldre, hogy a terrorizmushoz vezető ideológiai kiképzésen vegyen részt, büntethető lesz” – hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette: “Francois Fillonnal (miniszterelnökkel) felkértem a igazságügyi minisztert, hogy készítsen tanulmányt ezen ideológiáknak a börtönökben folyó terjesztéséről”.

“A szélsőséges ideológiák dicsérete és terjesztése a büntető törvénykönyvben szabálysértésként fog szerepelni olyan eszközökkel, amelyek a terrorizmus elleni harcban már rendelkezésre állnak” – fejtette ki Sarkozy, akinek ötéves mandátuma az egy hónap múlva esedékes elnökválasztással véget ér. Ezen a konzervatív köztársasági elnök jelölteti magát, így az ígéreteket újraválasztása esetén tudja megvalósítani.

Franciaországban eddig semmilyen internetes oldal böngészését nem tiltották a törvények. A pedofil-pornográf ügyek esetében is csak akkor tudnak eljárást indítani a hatóságok, ha bizonyíték van arra, hogy valaki letöltött és elmentett magának ilyen jellegű felvételeket az internetről.

A köztársasági elnök egyúttal arra kérte a franciákat, hogy kerüljék el az iszlám és a terrorizmus összemosását, miután “muzulmán honfitársainknak semmi közük nincsen egy terrorista őrült indítékaihoz”. Emlékeztetett arra, hogy “mielőtt zsidó gyerekekre célzott, a gyilkos muzulmánokat ölt meg”.

Sarkozy jelezte, hogy megkezdődött a nyomozás annak kiderítése végett, hogy a merénylő tényleg egyedül cselekedett-e.

A francia kommandósokkal folytatott tűzharcban csütörtök délelőtt meghalt az elmúlt napokban elkövetett merényletek feltételezett tettese, aki egy rendőrök által körbezárt toulouse-i lakóház egyik első emeleti lakásában 32 órával korábban barikádozta el magát.

Március 11-én és 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtték le Toulouse-ban és a közeli Montaubanban, négy nappal később pedig két óvodás és egy kisiskolás gyereket, valamint egy fiatal rabbit egy toulouse-i zsidó iskolánál.

A magát az al-Kaida terrorszervezet tagjának mondó, radikális iszlamista nézeteket valló Mohammed Merah a kommandósokkal folytatott tárgyalásai során mind a három merénylet elkövetését magára vállalta, s azt állította, hogy egyedül cselekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik