Nagyvilág

Megszüntetik a kisebbségügyi posztot a szlovák kormányban

Megszüntetik a kisebbségügyi és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot a szlovák kormányban - írja az Új Szó.

Az Új Szó című szlovákiai magyar független napilap információi szerint az újonnan felálló Fico-kormányban megszüntetik a kisebbségügyi és emberi jogokért felelős miniszerelnök-helyettesi pozíciót, annak jogköreit pedig szétosztják. A kormányhivatal nemzeti kisebbségi főosztályának viszont nincs tudomása az állítólagos változtatásról.

“Sem hivatalos, sem pedig nem hivatalos csatornákon keresztül nem értesültünk arról, hogy ilyen változtatások lennének kilátásban” – nyilatkozta az MTI-nek Juhász László, a szlovák kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Főosztályának vezetője a lapinformációk kapcsán.

Az Új Szó szerint a parlamenti választásokat megnyerő párt, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) azt jelezte: nem változtat a leköszönőben lévő kormányzat kisebbségekkel kapcsolatos törvényein, de a kisebbségügyi kormányalelnök megürülő székébe nem ültet senkit. Ebben az esetben a kisebbségi kultúrára szánt pályázati támogatások szétosztása – amelyet eddig a kormányhivatal kisebbségi főosztálya felügyelt – vélhetően ismét a kulturális minisztérium hatáskörébe kerülne.

A kisebbségügyi és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettes posztját és az alá tartozó hivatalt 1998-ban hozta létre Mikulás Dzurinda akkor megalakult kabinetje. A kisebbségi kormányalelnök posztját nyolc évig a Magyar Koalíció Pártjának jelöltje, Csáky Pál töltötte be. Robert Fico, 2006-ban kezdődött kormányzása idején Dusan Caplovic (Smer-SD) töltötte be a posztot, 2010-ben pedig a Radicová-kormányban szerepet kapott Most-Híd párt Rudolf Chmelt (Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövetét) jelölte a tisztségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik