A harmadik negyedévre tolódhat ki az új IMF/EU-program indulása a várhatóan többfordulós, időigényes tárgyalások miatt, és a megegyezésig eltelő időben a forint valószínűleg széles – gyengébbik végén 300 forint/euró feletti – árfolyamsávban mozog majd – jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó térségi elemzők.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek összeállított új áttekintésükben közölték: tudomásuk szerint továbbra is „jelentősek a nézetkülönbségek” a magyar kormány és az EU között a bírói nyugdíjkorhatár kérdésében, „kis jelentőségű” a nézetkülönbség a jegybanktörvény ügyében, és „nincs nézeteltérés” az adatvédelmi jogszabályokkal kapcsolatban.
A Barclays Capital elemzőstábja szerint ugyanakkor a tárgyalások megkezdéséhez szükséges előfeltételek teljesítése „csak az első fázis”. A ház londoni szakértői megerősítették azt a várakozásukat, hogy a programról szóló hivatalos tárgyalások „nehezek és időigényesek” lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. A Barclays Capital londoni elemzői ennek alapján jelenleg azzal számolnak, hogy „a legjobb esetben” az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.
