Huszonöt éve tudósított háborús zónákból. Tapasztalt riporter volt, akit a munkájáért és bátorságáért többször is kitüntettek. Ha a Közel-Keletre specializálódott tudósítónő nem tartott volna be egy közel-keleti szokást, talán még ma is élhetne.
2011-ben az arab tavasz fejleményeiről is folyamatosan tudósított
Rosszkor rossz helyen
A kormányerők szerda reggel támadást intéztek a Bába-Amr nevű negyedben lévő, ideiglenes sajtóközpont ellen a február 4. óta ostrom alatt álló Homszban. Az 56 éves amerikai újságírónő, Marie Colvin a földszinten lévő egyik szobában aludt, és hirtelen arra riadt fel, hogy rakétagránát-találatok érik a közeli házakat. Senki sem volt biztonságban az átmeneti sajtóközponttá alakított homszi házban, ezért a kollégáival úgy döntött, hogy elhagyják az épületet, és máshol próbálják meghúzni magukat. A meneküléshez azonban szüksége volt a cipőjére is, amelyet közel-keleti szokásként a bejáratnál hagyott. Ezért először a lábbelijéért rohant el az előszobába, ekkor azonban egy RPG csapódott be éppen az épület bejárata elé, és megölte Colvint, valamint a 28 éves Remi Ochlik francia fotóriportert, aki a 2012-es World Press Photo egyik nyertese volt.
A végzetes találatban a közelben tartózkodó Edith Bouvier francia újságíró, a Le Figaro című francia napilap 31 éves munkatársa (többszörös lábtörést szenvedett), Paul Conroy brit fotóriporter (repeszek találták el a lábát és a gyomrát), valamint William Daniels francia fotós is megsebesült. A sebesült újságírók videófelvételeken kértek segítséget, ám egyelőre sem őket, sem a két holttestet nem tudták kihozni az ostromlott városrészből a vöröskereszt és a vörös félhold mentői, mivel kudarcba fulladtak a tárgyalások a kormány és az ellenzék képviselőivel.
Elismerték a bátorságát
Marie Colvin folyamatosan a világ legveszélyesebb térségeiből tudósított. 1956 januárjában New Yorkban született, a Yale-en végzett, antropológiából bachelor degree (BA) fokozatot is szerzett 1978-ban. New Yorkban kezdte az újságírói karrierjét rendőrségi tudósítóként (éjféltől reggel 6-ig dolgozott) az Egyesült Nemzetközi Sajtónál. 1984-ben a cég párizsi irodájának lett a vezetője, majd 1985-től – egészen a haláláig – a brit The Sunday Times riportere.
1986-tól a lap közel-keleti, majd külpolitikai tudósítója lett. 1986-ban ő készíthetett elsőként interjút Muammar Kadhafival az ún. Operation El Dorado Canyon művelet után (a második világháborút követően az első brit területről – Tripoli és Bengázi ellen – indított amerikai támadás, megtorlásul az április 5-én Nyugat-Berlinben elkövetett bombamerényletért, amelyért az USA a líbiai vezetőt tette felelőssé – szerk.)
Colvin a Közel-Keletre specializálta magát, tudósított a csecsenföldi, koszovói, Sierra Leone-i, zimbabwei, Srí Lanka-i és a kelet-timori konfliktusokról. 1999-ben Kelet-Timorban 1500 nőt és gyermeket mentett meg az indonéz katonai erők markából. Nem hagyta őket magukra, végig az ENSZ-erőkkel maradt, és közben is folyamatosan tudósította a médiát a fejleményekről; négy nap után evakuálták őt is. Bátorságért járó díjjal tüntették ki a koszovói és csecsenföldi tudósításaiért. Dokumentumfilmeket is készített, többek között Jasszer Arafatról is a BBC számára.
Félszemmel is tovább dolgozott
Először Ciszjordániában sérült meg, amikor kővel megdobták az autóját, s az ablakon átcsapódó kő nemcsak az arcát sebesítette meg, hanem az orrát is betörte. Tíz évvel később – 2001. április 16-án – Srí Lankán viszont elvesztette a bal szemét egy rakétagránát-támadásban, miközben az ottani polgárháborúról tudósított. Egy Srí Lanka-i katona indította ellene a végzetes támadást, miközben áthaladt a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) által ellenőrzött területről a kormány által ellenőrzött zónába, hiába kiabálta teli torokból, hogy „Újságíró vagyok! Újságíró vagyok!”.
Az esetet követően több tévéinterjúban is hangot adott annak, hogy a támadója jól tudta, hogy ő tudósítóként tartózkodott a helyszínen. A szerencsétlenség nemcsak testileg, hanem lelkileg is megviselte, poszttraumás stressz zavar alakult ki nála, és kórházba került. A repesztől súlyosan megsérült szemét pedig nem tudták megmenteni, ám ahelyett, hogy szemprotézist kért volna, inkább egy kalózszerű szemkendőt kezedett el hordani, amely azóta a bátorságának a szimbóluma és a védjegye lett a háborús térségekben.
A haditudósítás volt az élete
Igazi szaktekintély
2011-ben, miközben az arab tavasz fejleményeiről tudósított Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában, lehetőséget kapott, hogy Muammar Kadhafi líbiai elnökkel készíthessen interjút két másik újságíróval, akiket ő jelölhetett ki. Az ABC News tévécsatorna akkori riporterét, Christiane Amanpourt és a BBC közel-keleti tudósítóját, Jeremy Bowent vitte magával az unikális interjúra.
„Az a küldetésünk, hogy hitelesen és elfogulatlanul tudósítsunk a háború borzalmairól. Mindig kérdezzük meg magunktól, megéri-e a sztori a kockázatot” – hangzott az amerikai haditudósító ars-poeticája, aki számos díjat kapott az újságírói munkájáért.
A főnöke, a The Sunday Times című lap főszerkesztője John Witherow szerint Marie Colvin rendkívüli személyiség volt. Az érzelmei vitték a háborús színterekre, a haditudósítás volt a szenvedélye. Mindig törődött, és együtt érzett az erőszak áldozataival. Tele volt életkedvvel, és nagyon sok barátja volt – jellemezte az elhunyt kollégáját. Azok az újságítók, riporterek, fotósok, akik pedig vele utaztak egyik-másik háborús térségbe, nagyszerű útitársként írták le Colvint, akinek nemcsak jó humora volt, hanem hihetetlen anekdotákat is tudott.
Colvin kétszer volt férjnél, de mindkét házassága válással végződött. Az első férje Patrick Bishop újságíró volt, a második pedig ugyancsak szakmabeli, a bolíviai Juan Carlos Gumucio író-újságíró-nyelvész, aki nem sokkal a válásuk után öngyilkosságot követett el. Azóta csupán az édesanyja és a négy testvére (két húga és két öccse) jelentette számára az egyedüli családi hátteret.
Az utolsó tudósítás
A veterán riporter 2012 februárjában illegálisan jutott be Szíriába, még pedig motorral. Az utolsó bejelentkezését a halála előtti napon (február 21-én) a BBC, a Channel 4, a CNN és az ITN News tévécsatornáknak adta műholdas telefonon. A Homs-i vérfürdőről tudósította a médiát, többek között egy kisgyerek tragédiájáról, akit a városban öltek meg. „Szívszorító volt a kisgyermek halála. Összetört a szívem” – nyilatkozta a CNN-nek. A városban zajló fejleményeket káoszként, a kormányerőket gyilkosokként jellemezte, a civil lakosság vérrontását pedig mérhetetlenül visszataszítónak nevezte. Kijelentette, hogy hazugság az, hogy a kormányerők csak terroristákat támadnak, mivel a szíriai hadsereg folyamatosan lövi Homsz lakosságát is.
Édesanyja szerint a lányát szerdán hazarendelte a The Sunday Times, mivel túl veszélyessé vált a helyzet Homszban, Colvin azonban ott maradt, hogy még egy anyagot befejezzen. A The Telegraph című brit lap úgy tudja, hogy célzott volt a nyugati újságírók likvidálása, a szíriai kormányerők ugyanis parancsot kaptak a megölésükre, ezért végeztek Marie Colvinnal is.
