Nagyvilág

Damaszkusz küszöbén a szíriai szabadsereg

A szíriai kormányerők visszafoglalták a főváros keleti elővárosait a felkelőkkel vívott kétnapos harcok után.

 

A katonaszökevényekből alakult Szabad Szíriai Hadsereg fegyveresei “taktikai visszavonulást hajtottak végre” Damaszkusz keleti elővárosaiból, ahol két napon keresztül harcoltak a kormányerőkkel – közölte a Reuters egy ellenzéki aktivista beszámolójára hivatkozva. .A rendszerhű erők visszavették a peremrészeket, és házról házra járva tartóztatják le az embereket” – közölte a Kamal nevű férfi, akinek beszámolóját a szabadsereg szóvivője is megerősítette”.

Korábbi jelentések szerint az összecsapások a fővárostól mindössze 4-8 kilométerre zajlottak, és egyre közelebb kerültek hozzá. A kormány több tucat harckocsit és páncélozott csapatszállító járművet küldött erősítésként az embereinek a város keleti pereménél lévő, külvárosokból és falvakból álló övezetbe, ahol a katonaszökevények állásokat foglaltak el, és ellenőrző pontokat állítottak fel. Csütörtök óta becslések szerint csaknem kétszázan vesztették életüket az összecsapásokban.

Az állami hírügynökség szerint vasárnap “terroristák” aknát robbantottak egy katonákat szállító autóbusz alatt, és utasai közül hatot megöltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik