Nagyvilág

Kivonulhatnak a németek Afganisztánból

Megadta a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a kormánynak a kért új felhatalmazást az afganisztáni küldetés folytatásához, a megújított mandátum alapján Berlin megkezdheti a német fegyveres erők kivonását az ázsiai országból.

A csütörtöki szavazáson a konzervatív-liberális kormánykoalíció frakciói mellett az ellenzéki szociáldemokraták és Zöldek képviselőinek nagy része is támogatta a javaslatot. A döntéssel a Bundestag 2013 januárjáig hatalmazta fel a kormányt az afganisztáni küldetés folytatására.

A 2001-ben kezdődött művelet történetében először Németország kivon csapatokat Afganisztánból. Az országban maximálisan állomásoztatható katonák száma a jelenlegi 5350-ről az első lépésben 4900-ra csökken, 2013 elejéig pedig a biztonsági helyzet alakulásának függvényében egészen 4400-ig csökkenhet tovább.

A NATO parancsoksága alatt álló nemzetközi erőhöz (ISAF) Németország járult hozzá a harmadik legnagyobb kontingenssel, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után. Berlin évente nagyjából egymilliárd eurót költ a műveletre, amelynek célja a tálibok uralma alól felszabadult Afganisztán stabilizálása. A nemzetközi erők a tervek szerint 2014-ig vonulnak ki az országból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik