Nagyvilág

Magyarországra is jutott a hamis bioélelmiszerekből

Az olasz hatóságok közlése szerint az elmúlt hét évben összesen 700 ezer tonnát adtak el a bioélelmiszerekből.

Az olasz pénzügyőrség hét embert vett őrizetbe és két és fél ezer tonna árut foglalt le a római hatóságok keddi bejelentése szerint az európai országokba – köztük Magyarországra – exportált bioélelmiszerek hamisítói ellen indított akciója során.

A hamisított bioélelmiszerekből az olasz hatóságok közlése szerint az elmúlt hét évben összesen 700 ezer tonnát adtak el, csaknem 220 millió euró értékben Olaszországon belül, illetve szállítottak Magyarországra, továbbá Ausztriába, Belgiumba, Franciaországba, Németországba, Hollandiába és Svájcba.

A “Csizmás kandúr” fedőnevű, a veronai ügyészség által felügyelt akcióban – bűnszövetkezetben elkövetett csalás és okirathamisítás gyanúja miatt – letartóztatottak között van a Sunny Land, a Sona és a Bioecoitalia agrárcégek több vezetője, illetve a szükséges tanúsítványokat kiadó olasz hatóság Marche tartománybeli igazgatója is.

Az ANSA olasz hírügynökség szerint ha az eladott hamis címkézésű élelmiszerekkel megrakott kamionokat sorba állítanák, az Veronától Rómáig érne, vagyis közel félezer kilométer hosszú lenne.

Az olasz biogazdálkodókat tömörítő AIAB szerint a vizsgálat rávilágított a szektorban uralkodó állapotokra, az importnyersanyagok – köztük a szója és az árpa – ellenőrzéseinek hiányosságára, a sütőipari termékek és tésztafélék minőségvizsgálatának problémáira, a mezőgazdaság egészének állapotával ellentétben virágzó szektorba való “maffiabeszivárgás” megakadályozásának szükségességére.

Olaszországban a statisztika szerint minden második olasz vásárol bioélelmiszert, a szektor éves forgalma eléri a hárommilliárd eurót – az elmúlt tíz évben megháromszorozódott ez az összeg -, s Európában Itáliában van a legtöbb biotermelő és az ilyen művelés alá vont földterület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik