Nagyvilág

Iszlamista fordulat Marokkóban

A Marokkóban pénteken megtartott parlamenti választások győztesének nyilvánította magát az Igazság és Fejlődés Párt.

A mérsékelten iszlamista politikai erő egyik vezetője közölte, hogy jelöltjeik szerezték meg a legtöbb szavazatot, és több nagyvárosban, köztük a fővárosban Rabatban is győztek. Az előzetes felmérések a jelenlegi kormánypárt, az Isztiklal vezette laza baloldali szövetség; a G8-aknak is hívott, nyolc pártot tömörítő Demokratikus Koalíció győzelmét jósolták.

Hivatalosan nem erősítették meg a PJD állítását, a belügyminisztérium egyelőre azt közölte: a részvételi arány 45 százalékos volt. Ez magasabb a vártnál. A korábbi felmérések ugyanis azt mutatták, hogy az arab tavasz által legkevésbé érintett észak-afrikai ország választói nem bíznak a politikában. A reformista Február 20-a mozgalom, amely az év elején, még az alkotmányreform bejelentése előtt megtartott tüntetések egyik fő szervezője volt, egyenesen arra szólította fel a lakosságot, hogy bojkottálja a választásokat.

Marokkóban 30 párt képviseletében 7100 jelölt szállt harcba a 395 parlamenti mandátumért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik