Nagyvilág

Iszlamista vezetésű, de nem vallásos kormánya lesz Tunéziának

A szekulárisokat nyugtatgatja a tunéziai választásokon győztes mérsékelten iszlamista párt.

Nem lesz kötelező a muzulmán fejkendők viselése a tunéziai nőknek, akik akkor is helyet kapnak a kormányban, ha nem takarják el fejüket – jelentette ki a tunéziai választásokon legtöbb szavazatot kapott iszlamista en-Nahda párt vezetője. Rasid Gannús szerint a kötelező fejkendőviselés bevezetésére tett kísérletek más arab országban is elbuktak.

A pártvezető sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy egy éven belül megalkotják az ország új alkotmányát, és közölte, hogy tiszteletben tartanak minden korábban vállalt nemzetközi kötelezettséget.

Közben a párt második számú vezetője, és egyben kormányfőjelöltje közölte, hogy megkezdték a koalíciós tárgyalásokat, és várakozása szerint tíz napon belül megalakítják Tunézia új kormányát. Hamadi Dzsebali sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a koalíciós tárgyalások alatt az ország gazdaságának felvirágoztatása a legfontosabb szempont. Gannús pedig kijelentette, hogy liberális gazdaságpolitikát fognak folytatni.

Az alkotmányozó nemzetgyűlésről döntő hétvégi választásokon az en-Nahda a szavazatok 41,47 százalékát nyerte el és ezzel 90 képviselői helyhez jutott a 217 tagú parlamentben. Az iszlamistákat két szekuláris párt követi. Második helyen a baloldali Kongresszus a Köztársaságért (CPR) párt végzett (13,82 százalék), a harmadikon pedig a szintén baloldali Ettakatol (9,68 százalék).Az en-Nahda a várakozások szerint velük fog koalícióra lépni.

Közben kijárási tilalmat vezettek be éjszakára a tunéziai forradalom bölcsőjének számító Szidi Búzid városban, ahol több ezer ember tartott erőszakos tüntetést, miután a választási bizottság érvénytelenítette a Népi beadvány nevű párt választási listáját. A dühös tömeg megtámadta és kifosztotta a győztes en-Nahda helyi irodáját, majd kővel dobálták a rendőröket, és felgyújtották a polgármesteri hivatal egy részét. A hadsereg levegőbe leadott lövésekkel és könnygázgránátok bevetésével oszlatta fel a tömeget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik