Nagyvilág

Ketten loptak el egy egész hidat

Letartóztattak egy amerikai testvérpárt, akik elloptak egy egész hidat, hogy fémhulladékként értékesítsék.

Egy huszonéves testvérpár szedte szét azt a fémhidat, amely valamikor szeptember 27-e és október ötödike között tűnt el az amerikai Pennsylvania állam egy félreeső, erdős területéről – jelentette a Beaver County Times című helyi lap. A 15 méter hosszú, hat méter széles és több mint negyven tonnát nyomó fémhíd az 1900-as évek eleje óta állt a területen.

Az amerikai hatóságok vádja szerint a 24 és 25 éves testvérek lángvágóval bontották szét a magántulajdonban lévő hidat, és nagyjából 14 tonnányit adtak el belőle fémhulladékként. Egymillió forintnak megfelelő összeget kaptak érte. Azért buktak le, mert a híddarabokat elfogadó roncstelep gyanút fogott, és a rendőrséghez fordult.

A hidat birtokló cég szóvivője a lapnak elmondta, hogy újra fogják építeni a hidat, de nem azonnal. A becslések szerint százezer dollárba (22 millió forint) fog kerülni a hídcsere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik