Nagyvilág

Hajfestéktől halhatott meg egy 17 éves lány

A skót lány sikoltozva próbálta letépni a hajára húsz perccel korábban felrakott festéket, majd rongybabaként esett össze.

A 17 éves Tabatha McCourt legjobb barátnőjénél nézte kedvenc műsorát, amikor a rejtélyes tragédia történt – jelentette egy helyi lap. Barátnőjének elmondása szerint a haját rendszeresen festő lány a festék felrakása után húsz perccel kezdett el furcsán viselkedni.

Kiment a fürdőszobába, pár perc múlva visszatért a tévé elé, majd egyszercsak felpattant és kétségbeesetten sikoltozva elkezdte tépni a hajában lévő hajfesték fóliákat – mondta el Heather Goodhall az Airdrie&Coatbridge Advertiser című helyi lapnak. A lány elmondása szerint a fájdalomtól szenvedő lány szemei fennakadtak, majd rongybabaként összeesett, és hányni kezdett.

A lányhoz azonnal mentőt hívtak és kórházba szállították, de az orvosoknak már nem sikerült megmenteniük a lányt.

Azt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a 17 éves skót lány mitől halt meg. A gyanú szerint a lány allergiás lehetett a hajfestékben lévő egyik vegyszerre, és anafilaxiás sokk ölhette meg – közölte a skót STV. Egy, a Daily Mail által megkérdezett, névtelenül nyilatkozott szakértő szerint „hihetetlenül ritka a heves allergiás reakció hajfestékekre, de előfordulhat”.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben. Egyelőre nincsen magyarázatuk arra, hogy mi okozta a lány halálát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik