A távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság.
Az uniós végrehajtó testület megítélése szerint ez az adó ellentétes a távközlési szektorra vonatkozó EU-jogszabályokkal, mert a szóban forgó adóból származó bevételeket a központi költségvetés használja fel, tehát nem arra fordítják, hogy azokból a távközlési szektor szabályozásának külön költségeit fedezzék.
A kormány szerint nincs ok változtatásra a távközlési cégek nyereségalapú adójával kapcsolatban – közölte az Európai Bizottság csütörtöki állásfoglalására reagálva a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel.
“A közös teherviselés és az abban való arányos részvétel európai érték. A többek között a távközlési cégek nyereségalapú adójának kivetése azt a célt szolgálta, hogy ezek a vállalatok is megkapják a közteherviselésben való arányos részvétel lehetőségét. Ezért a nemzeti ügyek kormánya szerint nincs ok változtatásra, és vállaljuk az erről szóló vitát az Európai Bíróság előtt is” – írta Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében, miután a távközlési szolgáltató cégeket sújtó, tavaly októberben bevezetett különadó eltörlésére szólította fel Magyarországot csütörtökön az Európai Bizottság.