Nagyvilág

Magyar irányítással menekülnek Tripoliból a külföldiek

A tripoli magyar nagykövetség koordinálja több mint száz külföldi állampolgár menekülését a líbiai fővárosból.

Az MTI Hírcentrum Líbiába tartó stábjának értesülései szerint a Tripoliban szinte egyedüliként működő külképviselet, a magyar nagykövetség koordinálja a külföldi állampolgárok menekítését a líbiai fővárosból. A menekülők között egy magyar állampolgár is van.

Galli László tripoli főkonzul az MTI Hírcentrum munkatársainak pénteken telefonon azt mondta, hogy Máltáról küldenek két hajót, amelyekkel az első napon ötven, míg a második napon hatvan külföldi állampolgárt tudnak kimenekíteni a líbiai fővárosból. A diplomata szerint a távozók között amerikai, belga, brit, francia, ukrán és orosz állampolgárok vannak.

Közben Martonyi János külügyminiszter a líbiai felkelőket irányító Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) elnökéhez intézett levelében közölte, hogy Magyarország kész részt venni Líbia újjáépítésében, egy szabad, szuverén és demokratikus ország megteremtésében. A miniszter egyben üdvözletét fejezte ki Musztafa Abdul-Dzsalílnak abból az alkalomból, hogy az “ÁNT felszabadította az észak-afrikai országot a diktatúra alól” – tájékoztatta a tárca pénteken az MTI-t.

A magyar kormány március óta kapcsolatban állt a líbiai felkelők vezetésével. Ezt korábban azért nem hozták nyilvánosságra, mert az ellehetetlenítette volna a tripoli magyar nagykövetség munkáját – közölte csütörtökön a Külügyminisztérium.

A Külügyminisztérium a magyar diplomácia kiemelkedő sikereként értékelte a nagykövetség munkatársainak tevékenységét, akik “a bizonytalan polgárháborús helyzetben helyt álltak az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Görögország, Horvátország, Kanada és Olaszország érdekeinek líbiai képviseletében is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik