Nagyvilág

Újra üzent Kadhafi

Felszólította híveit, hogy tisztítsák meg Tripolit a lázadóktól, akiket "patkányoknak, kereszteseknek és hitetleneknek" nevezett.

Korábban a témában:

A rövid hangüzenet egy Szíriában székelő műholdas tévécsatorna tette közzé. Kadhafi segítségül hívta a líbiai törzseket is. “Líbia a líbiaiakért van, nem az ügynökökért, nem az imperializmusért, nem Franciaországért, nem Sarkozyért, sem Olaszországért… Tripoli a tiétek, nem azoké, akik a NATO-ra hagyatkoznak” – mondta.

Közben a lázadók Kadhafi elfogásáben reménykednek. Bekerítettek egy épületcsoportot Tripoliban, ahol szerintük Moammer el-Kadhafi rejtőzik a fiaival együtt. Azt nem mondták, miért hiszik, hogy az ezredes ott van. “Együtt vannak egy kis lyukban. Ma befejezzük. Ma véget vetünk ennek” – mondta az egyik harcos. Előzőleg a felkelők egyik szóvivője Tripolitól 150 kilométerre sejtette a politikus búvóhelyét.

Egy másik katonai illetékes azt mondta az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak, hogy még aznap fel akarják számolni az utolsó ellenállási gócokat Abu Szelim (Szlim) negyedben, amely még Kadhafiék kezében van. A negyedben “néhány száz” kadhafista lehet – mondta, hozzátéve, hogy a felkelők több ezren vannak.

Tripoliban egyes kerületekben kezd visszatérni az élet a normális kerékvágásba, az utcákon megjelentek a civil személygépkocsik, és kinyitott néhány pékség is. A város nyolcvan százaléka van a felkelők kezén a saját állításuk szerint, de még a békés helyeken is káosz uralkodik, és nem ritkák a hirtelenül kitörő lövöldözések.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73898359, CsŠk JŠnos magyar vŠllalkozů; cŪmzetes egyetemi tanŠr, MagyarorszŠg korŠbbi nagykŲvete az EgyesŁlt KirŠlysŠgban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.