Nagyvilág

Beengedik Szíriába az ENSZ vizsgálóbizottságát

A testület vezetője leszögezte:ragaszkodni fognak ahhoz, hogy bárhova eljuthassanak, oda is, ahol erőszak tombolt.

Az ENSZ bizottságot küld szombaton Szíriába a humanitárius helyzet felmérésére a demokráciapárti tüntetések véres elfojtása miatt – jelentette be csütörtökön a Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodájának (OCHA) vezetője.

Csütörtökön tanácskozást tartott az ügyben az ENSZ legfőbb szerve, a Biztonsági Tanács (BT), és meghallgatta Navi Pillaynek, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és Valerie Amosnak, az OCHA vezetőjének beszámolóját a helyzet legújabb fejleményeiről.

Amos szerint hivatala biztosítékot kapott Damaszkusztól arra nézve, hogy a bizottság látogatásán bárhova ellátogathat az országban, ezért “azokra a helyekre fog koncentrálni, ahonnét erőszakcselekményekről érkezett jelentés”. Hozzátette: ragaszkodni fognak ahhoz, hogy korlátozás nélkül bárhova eljuthassanak.

Navi Pillay emberi jogi főbiztos a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón elmondta: emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhetnek a szíriai tüntetőkkel szembeni cselekmények, ezért ezekkel foglalkoznia kell a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak. A jelentés egyebek között megállapította, hogy március közepétől július közepéig legalább 1900-an haltak meg a zavargásokban.

Lynn Pascoe politikai ügyi ENSZ-főbiztos a BT-tanácskozáson azt állította, hogy a halálos áldozatok száma 2000, és közülük 120-an azóta haltak meg, hogy az ENSZ-főtitkári hivatal legutóbb, augusztus 10-én tájékoztatta a BT-t.

Nagy-Britannia, Franciaország, Portugália és Németország bejelentette, hogy határozati javaslatot készítenek elő a BT számára Szíria elleni szankciókról. Egyelőre nem tudni, hogy Kína és Oroszország mint vétójoggal rendelkező tagok, mit gondolnak egy szankciós határozatról.

Az Egyesült Államok és vele összhangban az Európai Unió a szíriai elnök lemondását követelte csütörtökön, mert meggyőződésük szerint Bassár el-Aszad elvesztette a legitimitását azzal, hogy katonai erőt vet be saját népe ellen.

Erre reagálva Szíria ENSZ-nagykövete, Basár Dzsaafari azzal vádolta meg Washingtont, hogy néhány más BT-tagországgal együtt “diplomáciai és humanitárius háborút” vív Szíria ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik