Nagyvilág

Több százezren szomjaznak Kínában

Délnyugat-Kínában 190 ezer, Közép-Kínában 640 ezer ember és több százezer állat ivóvízellátásában okoz gondot a súlyos és hosszan tartó aszály.

A délnyugat-kínai Csaotong (Zhaotong) városban és térségében lényegében már az év eleje óta szárazság van, májustól nem esett egyáltalán az eső, és július közepétől ezért már igen súlyossá vált a helyzet. A legfrissebb jelentések szerint 190 ezer embernek és 28 ezer állatnak nincs itt elegendő ivóvize.

A csapadékmentes és meleg időjárás következtében 220 ezer hektáron száradt ki a vetemény, 15 folyó kiszáradt. A közvetlen anyagi kár több mint 1,2 milliárd jüan (188 millió dollár). A helyi kormányzat tartálykocsikkal igyekszik a helyzetet enyhíteni és anyagi támogatással segítik a veszteséget elszenvedetteket.

A közép-kínai Hunan tartománynak kétharmada szenved az aszálytól; 640 ezer embernek és 450 ezer állatnak gond az ivóvízzel való ellátása. Egy hónapja több mint 5200 tűzoltóautó és más vízszállító jármű van a lakosság szolgálatában. A hunani kormányzat közleménye szerint a hajózást, a kereskedelmi halászatot és a vízenergia-termelést ugyancsak visszavetette a szárazság.

Az időjárás-előrejelzések alapján augusztusban némi csapadékra számítanak a régióban, de szeptemberben folytatódik a szárazság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik