Nagyvilág

Bikiniben pózoltak a Medvegyev-görlök

A "Medvegyev az elnökünk" elnevezésű, a vkontaktye című közösségi honlapon frissen alakult csoport csütörtökön látványos akciót szervezett Moszkvában.

A Medvegyev az elnökünk elnevezésű, a vkontaktye című honlapon frissen alakult csoport csütörtökön látványos akciót szervezett Moszkvában, amelynek végén a tagok közül hárma fürdőruhában pózoltak a közönség és az újságírók előtt.

Július 22-én a Putyin Hadserege elnevezésű – szintén a portálon szerveződött – csoport hölgyei vetkőztek nyilvánosan Moszkvában: ők Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnököt akarják az elnöki tisztségben látni, ezért az ő rózsaszín fotójával díszített pólóban álltak ki, majd azt tépték le magukról – elszakítva a politikus képét is -, hogy aztán alsóneműben álljanak a közönség előtt.

Medvegyev hívei némi tartalmat is adtak csütörtöki akciójuknak: támogatni kívánták az alkohol elleni harcot, ezen belül azt az elnöki rendelkezést, amely megtiltja a sör árusítását az utcai kioszkokban és fogyasztását közterületen.

A lányoknál vödrök voltak, a bámészkodó férfiak pedig vásárolták a sört, és öntötték a vödrökbe: azok a leányzók vetkőztek fürdőruhára, akiknek bizonyos, előre megadott mennyiség összegyűlt a vödrében. Az összegyűlt sört egyébként végül a csatornába öntötték.

Mindkét női különítmény hangsúlyozta, hogy tagjai nem tartoznak semmiféle politikai szervezethez, saját elhatározásukból akcióznak, és mindkettő az egekbe dicsérte vágyai elnökének politikusi és férfiúi vonzerejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik