Nagyvilág

Felfüggesztették a rákos beteg Jaruzelski elleni pert

A lengyel tábornok ellen az 1981-es hadiállapot bevezetése miatt indítottak eljárást, de túl beteg a perhez.

A Wojciech Jaruzelski elleni per felfüggesztéséről hétfőn döntött az illetékes varsói körzeti bíróság, a legutóbbi orvosi vizsgálatok eredményeire hivatkozva. Az orvosok szerint Jaruzelski a következő egy évben egészségi állapota miatt nem tud részt venni a tárgyalásokon. Egy év elteltével a bíróság várhatólag ismét elrendeli a vádlott orvosi vizsgálatát, és dönt arról, hogy fenntartja-e a felfüggesztést, vagy folytatja az eljárást.

Az egykori nemzetvédelmi miniszter, későbbi miniszterelnök és államfő limfómában – a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos betegségben – szenved, és kemoterápiás kezelésben részesül.

Rossz egészségügyi állapota miatt korábban már felfüggesztettek egy ellen indított másik pert is, amelyet a tengermelléki munkásfelkelés leverésében játszott “irányító szerepe” miatt indítottak. Az események idején Jaruzelski nemzetvédelmi miniszter volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik