Nagyvilág

A jobboldal elutasítja Breiviket

A norvégiai kettős merénylet elkövetésével gyanúsított Anders Behring Breiviket a rendőrség szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkező "keresztény fundamentalistaként" írta le. Az ügyben az európai jobboldali pártok is megszólaltak.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alelnöke, Norbert Hofer arra kért mindenkit, hogy ne akarja “politikai aprópénzre váltani ezt a tragédiát”. Hofert érzékenyen érintette, hogy néhányan már osztrák politikusokra is mutogatnak a merényletekkel kapcsolatban. Világnézettől függetlenül minden felelős politikust arra kértek, hogy foglaljon állást a gyűlölet, az erőszak és a szélsőségesség ellen. “Az okozott fájdalom mértékét látva torkomra forr a szó” – mondta Hofer.

A francia Nemzeti Front (FN) a Mozgalom a Rasszizmus ellen és a Népek Barátságáért (MRAP) nevű jogvédő szervezetet vette tűz alá. A MRAP szerint “a populista és szélsőjobboldali pártokat egész Európában… súlyos felelősség terheli a romboló légkörért, amely az egész kontinensre rátelepedik”.

A szervezet az FN-t, a Svéd Demokratákat, a Dán Néppártot, a magyar Jobbikot és a holland Szabadságpárt vezetőjét, a hírhedt Geert Wilderst is megnevezte. Marine Le Pen, az FN vezetője a párt honlapján a következő választ adta az MRAP-nak: “A Nemzeti Frontnak egészen nyilvánvalóan semmi köze nincs a norvégiai mészárláshoz, amely egy, a lelki egyensúlyából kibillent egyén tette volt, akit kíméletlenül meg kell büntetni.” Le Pen újból együttérzéséről biztosította a norvég népet, és leszögezte: az erőszak és barbárság minden formája ellen harcolni kell.

Svédországban az keltett hatalmas felháborodást, hogy a Svéd Demokraták (SD) egykori tagjának, Isak Nygrennek neve is felmerült a merénylő által jegyzett 1500 oldalas manifesztumban. A SD vezetője, Jimmie Akesson “a teljes demokratikus társadalom elleni támadásként” értékelte a norvégiai mészárlást.

Az idegen- és iszlámellenes kirohanásairól hírhedt Jussi Halla-aho, az áprilisi választásokon a szavazatok 19 százalékát begyűjtő Igazi Finnek nevű párt képviselője állítólag közvetlenül Breiviktől kapott egy példányt a szóban forgó kiáltványból, a politikus azonban cáfolta ezt az értesülést.

Sören Espersen, a jobboldali populista Dán Néppárt egyik parlamenti képviselője pártja nevében elutasított minden olyan tömörülést, amely a demokráciát felszámolva erőszakra szólít fel. “Mi harcolunk ellenük, és kizárjuk őket” – szögezte le Espersen. A politikus egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy mind a dán, mind pedig a nemzetközi politikában a “kimondott és a leírt szó” számít egyedül elfogadott fegyvernek.

A Vlaams Belang nevű belga formáció honlapján Breivik multikulturalizmust elutasító nézeteire utalva világossá tette: a párt is ellenzi a multikulturális társadalom gondolatát, ez azonban nem ad okot az erőszakra való felhívásra, sem az erőszak igazolására. A Vlaams Belang leszögezte: a mészárlásra nincs bocsánat. A párt szerint a feltételezett elkövető nyilvánvalóan semmit nem ért a nacionalizmusból, hiszen ezt az ideológiát a nép szeretete élteti, nem pedig a gyűlölet.
Az iszlámellenességéről közismert Geert Wilders holland politikus részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Honlapján közölte: pártja, a Hollandiában harmadik legerősebb politikai erőt jelentő Szabadságpárt (PVV) undorodik mindattól, amit Breivik vall és amit tett. Az irishtimes.com szerint a norvég férfi manifesztumában kinyilvánította támogatását Wilders 2008-ban készült Fitna című 17 perces rövidfilmje iránt, amelyben a politikus Adolf Hitler “Mein Kampfjával” hasonlítja össze a Koránt. Ezért később bírósági eljárás is indult ellene, amely végül felmentő ítélettel zárult.

“A Norvégiában történt vérfürdőben nem játszott szerepet a multikulturalizmus. Ebben az esetben egy, a lelki egyensúlyából kibillent egyénről van szó. Az efféle akciók csak rontanak a helyzeten ahelyett, hogy olyan feltételeket teremtenének, amelyekkel a problémák megragadhatók és megoldhatók lennének” – jelentette ki Roberto Calderoli olasz miniszter, az Északi Liga (NL) meghatározó politikusa.

A jobboldali-populista olasz formáció európai parlamenti (EP) képviselője, Mario Borghezio szerint a tömegmészárlás a “dzsihád-kultúra” egyik kifejezésmódja, nem kapcsolható össze a politikával, ugyanakkor jól mutatja a külföldiektől való félelem terjedését. “Ez a tragédia tanulságul kell, hogy szolgáljon azok számára, akik nem hajlandók szembenézni a valósággal, és figyelmen kívül hagyják azt a fokozódó rossz érzést, amit a polgárokban az Európán kívüli országokból kiinduló, szabályozatlan bevándorlás kelt” – jelentette ki Borghezio, aki szerint a problémát csak bizonyos szűklátókörű politikusok becsülik alá.

A Jobbik elnöke emberiség ellenes bűncselekménynek minősítette a pénteken Norvégiában történt “mészárlást”. “Ami ott történt, az emberiesség elleni bűncselekmény volt, és reméljük ez a folyamat európai összefogással megállítható” – hangsúlyozta Vona Gábor. Az ellenzéki politikus ugyanakkor hozzátette: a Jobbik “természetesen” továbbra is fenntartja az európai bevándorlás felülvizsgálatának szükségességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik