Külföld

Nem úszta meg – hiába menekült, hercegnő lett

admin
admin

2011. 07. 01. 19:00

Monaco lázban ég. Az 53 éves II. Albert herceg rászánta magát a nősülésre. A Grimaldi-ház botrányoktól sem mentes életű feje egy úszó olimpikont vezet oltár elé. A hercegi esküvőn Schmitt Pál is részt vesz. Az államfőt elkíséri felesége is.

Monaco uralkodója feleségül vette Charlene Wittstock dél-afrikai volt olimpikon úszónőt, aki így Monaco hercegnője lett. A polgári esküvőt a hercegi palota tróntermében tartották. A szertartást a monacói államtanács elnöke vezette mintegy 80 résztvevő – rokonok, állami méltóságok – jelenlétében. A hírügynökségi jelentések szerint mosolygott mindenki, a 33 éves Charlene és az 53 éves Albert herceg is, majd kimondták az igent, először Charlene, majd Albert, aki megcsókolta a hercegnő jobb kezét.
Wittstock kék selyem zakót viselt nadrággal, amelyet a Chanel divatház tervezett a polgári esküvőre. A hercegi pár egy speciálisan az alkalomra készített Montblanc aranytollal írta alá az esküvői anyakönyvet, majd a teremben összegyűlt rokonok – köztük Albert herceg testvérei, Caroline és Stéphanie hercegnő, valamint a megjelent magas rangú állami méltóságok – szeme látta csókot váltott. A palota előtti téren monacóiak ezrei gyűltek össze, hogy egy pillantást vethessenek az ifjú párra, tapsolva, dél-afrikai és monacói zászlókat lengetve. Az egyházi esküvőt szombaton tartják a hercegi palota díszudvarában.

Röviden ennyi, ám az ördög ezúttal is a részletekben.

1956 óta készült már az újabb hercegi frigyre Monaco. III. Rainier herceg és a híres hollywoodi filmsztár, Grace Kelly egybekelése után ezúttal fiúk esküvőjétől lett hangos a miniállam. A „megrögzött agglegényként” emlegetett II. Albert monacói herceg – akinek az oldalán korábban olyan szépségek tündököltek, mint Angie Everhart, Brooke Shields vagy éppen a topmodell Claudia Schiffer – feleségül veszi a nála 20 évvel fiatalabb dél-afrikai úszó olimpiai bajnokot, Charlene Wittstockot. Az eseményre a parányi hercegség kétszer-háromszor több turistát vár, mint Albert herceg 2005-ös trónra lépési szertartására, amelyet körülbelül 28 ezren követtek nyomon a helyszínen.

Vihar az esküvő előtt

A jegyespár viszályáról szóló híresztelés borzolta a kedélyt Monacóban, közvetlenül II. Albert herceg és Charlene Wittstock volt olimpiai úszóbajnoknő kétnapos esküvője előtt. Az azonnali cáfolat ellenére valósággal sokkolta a közvéleményt az l’Express című francia hetilap értesülése, amely szerint a menyasszony néhány napja el akarta hagyni Monacót, és meg akarta szakítani az esküvői előkészületeket. A 33 éves ara az újság szerint néhány órával korábban tudta meg, hogy a férfi magánélete, akihez férjhez készül menni (…), “nem olyan példás, mint ahogyan gondolta”. A monacói hercegi palota cáfolta „a hazug állításokat”. „Ezeknek a híreszteléseknek az a célja, hogy rongálják az uralkodóról és Wittstock kisasszonyról kialakult képet, és súlyos károkat okozzanak a boldog eseménynek.” A herceg ügyvédje közölte, pert indítanak a l’Express ellen. Később elálltak ettől. A szökési kísérletet egyébként azóta a Le Figaro is megerősítette, sőt ők azt is tudni vélik, hogy az ara útlevelét is elkobozták. Ezt egy monacói rendőrtiszt is megerősítette a lapnak.

A Szombat délután kezdődő, 50 millió eurót felemésztő esküvői rendezvényre egy másik incidens is árnyékot vet. Albert herceg kisebbik törvénytelen gyermekének, Alexandre-nak az anyja, Nicole Coste váratlanul megjelent Monacóban, ami azért különös, hisz a hercegi udvartartás kérésére a nő korábban távol tartotta magát a várostól. A biztonságiak között szabályos pánikhangulat uralkodik, attól tartanak, a balkézről született kisfiú édesanyja szabotálni akarja jelenlétével az esküvőt. Súlyos nyomás nehezedik rájuk a herceg részéről is, aki állítólag magából kikelve követeli, hogy bármi áron tartsák távol Costét a rendezvénytől.

Schmitt Pál is ott lesz

A Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatala még áprilisban jelentette be, hogy Schmitt Pál is részt vesz a monacói herceg esküvőjén. “A több évtizedes barátság a sport világából táplálkozik, hiszen mindkét állam vezetője aktív szereplője a nemzetközi sportéletnek, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak” – tudatta a hivatal. II. Albert és Charlene Wittstock esküvőjére állam- és kormányfőket, királyi házak tagjait, valamint a művészvilág és a sport csillagait is várják.
A pénteki polgári ceremónia után a szombati egyházi szertartáson jelen lesz Nicolas Sakozy francia elnök, XVI. Károly Gusztáv svéd, II. Albert belga király, Christian Wulff német és Mary McAleese ír államfő. Messziről érkezik III. Letsie, Lesotho királya. A trónörökösök közül részt vesz Vilmos Sándor holland, Frigyes dán, Haakon norvég és Fülöp belga herceg, valamint Viktória svéd hercegnő. Nagy-Britanniából Edward herceg érkezik, de meghívást kapott Viktória hercegnő öccse és húga, Fülöp herceg, illetve Magdolna hercegnő is. A thai királyi ház is képviselteti magát.

A művészvilág csillagai is megtisztelik az esküvőt, Andrea Bocelli olasz tenor éppúgy szerepel a vendéglistán mint Renée Fleming szoprán vagy épp Roger Moore színész. A divatvilág krémje is Monacóban gyülekezik, Giorgio Armani – a menyasszonyi ruha tervezője -, Roberto Cavalli, Karl Lagerfeld valamint Naomi Campbell és modelltársa, Karolina Kurkova is jelen lesz a ceremónián.

Kiemelkedő sportolók sem maradtak le az illusztris vendéglistáról, Szergej Bubka egykori rúdugró és Franziska van Almsick úszócsillag szintén meghívást kapott. Patrice Evre francia futballista és Gerhard Berger visszavonult Forma-1-es pilóta sem maradhatott ki a vendégek sorából. A francia elitet Bernard Arnault, a leggazdagabb európai képviseli Bernadette Chirac, Jacques Chirac volt francia elnök neje mellett.

Az egykor a monacói bobválogatott tagjaként több téli olimpián is induló Albert herceg és leendő felesége egyébként „hivatalból” amúgy is Dél-Afrikába utazna, mert ott döntenek majd a 2018-as téli játékok helyszínéről, a herceg pedig 1985 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Sok zöldség és hal szerepel az esküvő menüjén

Helyi halakból készített különlegességek és sok zöldség szerepel a II. Albert monacói herceg esküvőjére készülő menüsorban, amelyet Alain Ducasse világhírűi francia séf állított össze. A herceg mediterrán menüt kért a mesterszakácstól, amikor felkérte a munkára. “Az kerül az asztalra, amit július első hetében a monacói földek és a tenger kínál számunkra. Teljes mértékben a régióból kell származnia az anyagoknak, ökologikusnak kell lennie az ételeknek. A hercegi ház kertjéből származó mintegy tizenhét zöldségfajtát és hét különféle halfajtát készítünk el – utóbbiak közül egy sem veszélyeztetett faj” – árulta el Ducasse.

A pontos menüsort csak szombaton hozzák nyilvánosságra, de annyit tudni lehet, hogy pezsgő és olajban sütött tésztába csomagolt zöldségek nyitják a fogadást, majd halas előételek következnek. Ducasse elmondta, a főétel halait levesben forralják, ehhez pedig nem fehérbort, hanem a menyasszony, Charlene Wittstock hazájából, Dél-Afrikából származó vörösbort használnak majd. A desszert alapanyaga a hercegi ház teheneinek teje lesz.

Ducasse számára nem jelent újdonságot, hogy a gazdasági válság idején hanyagolnak olyan luxustermékeket, mint a libamáj, a szarvasgomba és a kaviár. “Huszonöt éve helyi ételeket és zöldségeket szolgálunk fel, mintegy 15-20 százalékban zöldség-menüt” – mondta a sztárszakács, aki három éve megkapta a monacói állampolgárságot. Ducasse fenoménnak számít a gasztronómia világában, mivel az egész világot átfogó birodalmának éttermei összesen közel húsz Michelin-csillagot kaptak, és két olyan étterme is van, amely három Michelin-csillagos besorolással büszkélkedhet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.