Nagyvilág

“Uborkaháború” tört ki Spanyolország és Németország között

A német egészségügyi illetékesek változatlanul azt állítják, hogy az importált uborka okozza a véres hasmenéssel járó járványt.

Különös “uborkaháború” tört ki a német és a spanyol hatóságok között az immár négy halálos áldozatot követelő németországi hasmenésjárvány kapcsán. A német egészségügyi illetékesek ugyanis változatlanul azt állítják, hogy a Spanyolországból importált uborka okozza a május közepén kitört, véres hasmenéssel járó, veszélyes járványt, a spanyol termelők azonban kategorikusan visszautasítják ezt. A madridi hivatalos hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak, csupán azt hangoztatták, hogy a német vádak kapcsán vizsgálatot indítottak.

A hamburgi higiéniai intézet csütörtökön jelentette be, hogy az EHEC-bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. Pénteki értesülések szerint a gyanúba került “vétkes” uborka Málaga tartományból származik. A málagai termelők szövetsége viszont cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba.

Mindenesetre a spanyol uborka árusítását szinte valamennyi német élelmiszer áruházlánc azonnal beszüntette, de a német vásárlók hasonlóan bizalmatlanok saját uborkájukkal, illetve a salátával, valamint a paradicsommal szemben is.

Értesülések szerint a hasmenésjárvány már más országokra is átterjedt: Svédországból, Nagy-Britanniából és Hollandiából jelentettek megbetegedéseket. A baktériumot azonban minden valószínűség szerint Németország “exportálta”, a fertőzöttek ugyanis szinte kizárólag Németországban járt turisták voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik