Tudomány

Mit tud a német hasmenésjárvány?

Németországban rohamosan terjed a hasmenésjárvány. A halálos áldozatokkal járó kórt egy elfajzott kólibaktérium okozza.

EHEC bélbaktérium, így hívják a fertőzésért felelős egysejtűt, mely május közepén Észak-Németországban kezdett áldozatokat szedni. Az Origo információi szerint eddig körülbelül 700 megbetegedést regisztráltak, és hozzávetőlegesen 150 ember került súlyos állapotba. Magyarországon egyelőre még nem jeleztek megbetegedést.

A német egészségügyi hatóságok sötétben tapogatóznak a járvány okait keresve. Szerda reggeli közlés szerint a fertőzést a Schleslig-Holstein tartományból egy helytelenül trágyázott zöldség okozta. Más források ezt cáfolták. A kórokozó utáni kutatások eddig reménytelenek voltak.

A fertőzés azért okozhat halált, mert az úgynevezett hemolitikus urémiás állapotba jutott betegben a vörös vértesteket pusztítja, így vérszegénységet, és veseelégtelenséget okoz. A tünetek alapján a járványügyi szakértők meg vannak győződve arról, hogy az E. kólibaktérium egy új mutációjáról lehet szó.

Az Escherichia coli, hasmenést okozó törzsei toxintermeléssel károsítják a bélhámsejteket. A mutáns baktérium nemcsak veseproblémákat okozhat, hanem a bakteriális vérhastól kifekélyesedhet a vastagbél is. Ezenkívül egy úgynevezett kolera vibrió toxin miatt csökkenhet az aktív nátrium- és klórfelszívást, ezzel felborítva a folyadékháztartást.

 

KÉZMOSÁSSAL TEHETÜNK ELLENE!

Fertőzéses eredetű hasmenés esetén érdemes sok vitamint, sót enni, konyhasó mellett káliumot és magnéziumot. Érdemes sós keksszel vagy sósabb levessel pótolni a sóhiányt. Kálium és magnézium pótlására a gyümölcslevek a legalkalmasabbak. Húst ne együnk nyersen! Az úgynevezett orális rehidráló oldatok alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet kifejezetten javasolja.

A káros bélbaktérium-fertőzések megelőzésére érdemes egy kis időt pazarolni az életünkből. Az alapvető higiéniás szabályok betartása: minden étkezés előtti kézmosás, gyümölcsök, zöldségek megmosása segíthet abban, hogy ha Magyarországra érkezne a járvány, akkor se kaphassuk el.

AZ EHEC fertőzés tünetei

Az EHEC által okozott betegség jellemző tünetei a hasi görcsök és a hasmenés, amely esetenként véres is lehet, továbbá a fájdalmas székelés, a hányinger, a hányás és a láz.

A lappangási időszak 3-8 nap. A legtöbb beteg 10 napon belül meggyógyul. Ritka esetekben a betegség súlyosbodhat, és hemolitikus urémiás szindrómát okoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik