Merkel kijelentésében Görögország, Spanyolország és Portugália címére a diplomáciában szokatlannak számító üzeneteket fogalmazott meg.
Az észak-rajna-vesztfáliai CDU-rendezvényen elhangzott beszédében – amelyből a csütörtöki újságok közöltek részleteket – Angela Merkel az euróválsággal foglalkozva a többi között azt hangoztatta: nem csupán az a fontos, hogy az egyes országok ne halmozzanak fel adósságokat, hanem az is, hogy a szóban forgó országokban többet, azaz hosszabb ideig dolgozzanak. A konzervatív kancellár név szerint említette Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát, közvetve azt is felróva, hogy ezekben az országokban az emberek korábban mehetnek nyugdíjba, mint Németországban.
Merkel élesen bírálta a szabadsággal kapcsolatos rendelkezéseket is az érintett országokban. A kancellár szerint nem engedhető meg, hogy miközben közös valutával rendelkezünk, az egyik országban egészen sok a szabadság, a másikban viszont rendkívül kevés. Merkel hozzáfűzte, hogy mindez nem mehet így tovább, a szolidaritás nem elegendő, hanem valamennyi országnak be kell tartania a szabályokat. “Németország segít, de csak akkor, ha az érintettek is tényleges erőfeszítéseket tesznek, és mindezt bizonyítani is kell” – jelentette ki a pártelnök-kancellár.
A konzervatív Die Welt csütörtökön meglehetősen szerencsétlennek nevezte a kancellár kijelentéseit. Élesen bírálták a kancellárt a német ellenzéki pártok. Sigmar Gabriel szociáldemokrata pártelnök populizmussal vádolta Merkelt, Cem Özdemir, a Zöldek vezetője pedig az Európa-politikával kapcsolatban elhangzottakat egy “piaci kofa” stílusához hasonlította. A politikus úgy vélte, hogy a kancellár által megfogalmazott bírálatok nem csupán az érintett országokat nem segítik, de nem felelnek meg a valóságnak sem.