Nagyvilág

Dél-Amerika meghódítaná Ázsiát

A múlt csütörtökön tartott perui csúcstalálkozó egyik célkitűzése a vendéglátó elnök, Alan García által kezdeményezett integrációs politika megvitatása volt. Az elnök már 2007-ben felhívta a figyelmet a gazdasági integráció fontosságára, azzal a céllal, hogy Peru, Chile és Kolumbia (immár Mexikóval karöltve) megkösse a Csendes-óceáni paktumot, mely nem csak az érintett országoknak nyújt nagyobb beruházási lehetőséget, de megnyílnának az ázsiai piacok is a térség számára.

A paktum megkötésének célja az Ázsia-Csendes-óceáni tengelyen lévő országok közötti gazdasági integráció gyorsítása, melynek végső állomása a tőke, a személyek, áruk és szolgáltatások áramlása lesz, írja az Infolatam.

Alan García perui elnök így fogalmazott az egyezmény kapcsán: „ Ez egy történelmi lépés a kontinens modernizációja, a szociális fejlődés és az igazságosság minél szélesebb réteg számára való biztosítása felé”.

Az egyezményt aláíró felek saját érdekeiket is képviselték, amikor a paktum megkötése mellett döntöttek, Mexikó számára – a gazdasági lehetőségek mellett – ez egy remek alkalom arra, hogy a regionális elszigeteltségből kitörjön, csökkentse az Egyesült Államoktól való gazdasági függőségét, Kolumbia pedig nem titkoltan meg szeretné erősíteni az ázsiai pozícióit.

A cikk folytatásáért kattontson IDE!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik