Nagyvilág

Hamisított fotót tettek közzé bin Ladenről?

Pakisztáni televíziók helyi idő szerint hétfőn reggel képet mutattak Oszama bin Laden állítólagos holttestéről.

Az al-Kaida halott vezetőjének véres arcát ábrázoló kép valódiságát nem erősítették meg az amerikai hatóságok. A fotót a legnagyobb pakisztáni televíziótársaság, a Geo Tv mutatta be először, majd több más tévé is átvette, ám a pakisztáni hatóságok ugyancsak hallgatnak róla.

Az MSNBC News szakmai bolgja két amerikai tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy a fénykép hamisítvány, vagyis photoshoppal manipulált felvétel (a képet Galériánkban tekintheti meg.) A guardian.co.uk brit hírportál ugyancsak rámutatott, hogy a médiában keringő fénykép hamis: Oszama bin Laden arcát mosták össze egy fekete hajú sebesült férfi fotójával, amely az elmúlt két évben többek között a Mail, a Times és a Telegraph oldalán is látható volt.

A CNN News egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztviselőre hivatkozva úgy értesült, hogy bin Laden holttestét a tengerben temették el iszlám szokások szerint, nem sokkal később a Reuters szintén arról számolt be, hogy a holttestet Afganisztánba szállították, majd ismeretlen helyen a tengerbe helyezték. A temetkezés pontos helyét azért nem hozták nyilvánosságra, mert el akarták kerülni, hogy idővel a radikális iszlám híveinek kegyhelyévé válna.

ITT MEGNÉZHETI BIN LADEN BÚVÓHELYÉT (BBC)

A párizsi nagymecset utólag azonban meglepetésének adott hangot hétfőn az amerikai hírtelevíziók bejelentését követően, mert “ez teljesen ellentétes az iszlám vallási szabályaival”.Dalil Boubakeurnek, a nagymecset rektorának környezetébe tartozó forrás “nagyon meglepődött” a híren, és annak ellenőrzését kérte.

A forrás szerint a muzulmán hagyományok azt írják elő, hogy az elhunyt holttestét először szappanos, majd tiszta, végül pedig kámforos vízzel le kell mosni, mielőtt azt három gyolcsdarabba betekernék. A sírba tétel pedig földben, koporsó nélkül kell hogy történjen. A holttestet Mekkával párhuzamosan kell elhelyezni, a fejet kissé jobbra, Kába szentélye, a mekkai nagymecset felé fordítva – hangsúlyozta a párizsi forrás.

A BBC brit közszolgálati hírtelevízió úgy tudja, hogy az USA felkérte Szaúd-Arábiát a holttest befogadására, de a szaúdi hatóságok elzárkóztak ettől.

Visit msnbc.com for breaking news, world news, and news about the economy

Az Egyesült Államok DNS-vizsgálatot és arcfelismerő technikákat alkalmaztak Oszama bin Laden holttestének azonosítására, hogy teljesen bizonyossá váljon: az al-Kaida vezetőjét ölték meg a pakisztáni katonai akcióban – közölte hétfőn egy amerikai tisztségviselő. A tesztek eredményére néhány napot kell várni – tette hozzá.

Bosszút esküdtek a pakisztáni tálibok arra az esetre, ha bebizonyosodik, hogy Oszama bin Ladent megölték egy amerikai kommandós akcióban.Nem tudjuk megerősíteni Oszama bin Laden mártírhalálát, ha a saját forrásaink megerősítik, akkor megbosszuljuk a halálát, támadásokat indítunk az amerikai és a pakisztáni kormány ellen, valamint a biztonsági erőik ellen, mert ezek az emberek az iszlám ellenségei – mondta hétfőn a Pakisztáni Tálib Mozgalom (TTP) szóvivője telefonon egy ismeretlen helyről a francia hírügynökségnek.

Hitetlenkedéssel, dühvel és Amerika-ellenes fenyegetésekkel fogadták Oszama bin Laden al-Kaida vezért halálhírét az internetes dzsihadista fórumokon.Az amerikai SITE és Jihadology dzsiháddal foglalkozó honlapok fordításában megjelent hozzászólások szerint Obama vasárnap éjjeli bejelentése sokkolta a radikális iszlamistákat.

A Hamász úgy fogalmazott: az arabok “szent harcosát” végezték ki – tudta meg a Reuters.

Az Egyesült Államok egy katonai műveletben végzett az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével.Három férfi és egy nő is meghalt az akcióban. Hamid Karzai afganisztáni elnök hatalmas eredménynek nevezte a műveletet, továbbá felszólította a tálibokat hogy hagyjanak fel a harccal.

Visit msnbc.com for breaking news, world news, and news about the economy

Az al-Kaida vezetője egy pakisztáni katonai akadémia közelében fekvő kúrián bujkált, nem messze Abbotabad várostól.

“Igazságot tettünk” – fogalmazott Barack Obama. Az elnök hangsúlyozta, hogy az akció “nem az iszlám ellen irányult, mert bin Laden nem volt muzulmán vezető”.

Oszama bin Laden halála nem jelenti a terrorizmus elleni harc végét – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter hétfő reggel a Magyar Rádiónak adott interjújában. A miniszter szerint az amerikai kormány komoly sikert ért el a terroristavezér kiiktatásával, de ez “korántsem jelenti a terrorizmus elleni harc végét”. Ezzel egybehangzó véleményének adott hangot Deák Péter biztonságpolitikai szakértő is, aki szerint bin Laden kiikttatásának elsősorban szimbolikus jelentősége van. Magyarics Tamás a Magyar Külügyi Intézet szakértője aláhúzta: bin Laden megölésével nem fejezték le az al-Kaidát, melynek második embere, az operatív irányítást ellátó Ajman az-Zavahri továbbra is szabad lábon van.

A Fehér Ház előtt első híradások nyomán, még a hivatalos bejelentést megelőzően több százan, amerikai zászlókat lengetve spontán ünneplésbe kezdtek. Az elnöki nyilatkozat nyomán New Yorkból, Philadelphiából és az Egyesült Államok több más nagyvárosából örömünneplésekről érkeztek jelentések.

A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy fokozott védelem alá vették az Egyesült Államok külföldi diplomáciai képviseleteit.

Globális utazási figyelmeztetést adott ki az amerikai külügyminisztérium, arra intve az amerikaiakat, hogy Oszama bin Laden halálhírének hatására Amerika-ellenes erőszak törhet ki. “Az amerikai külügyminisztérium arra figyelmezteti a külföldön élő, vagy külföldre utazó amerikai állampolgárokat, hogy a pakisztáni terrorelhárítási tevékenység nyomán esetlegesen növekedhet az Amerika-ellenes erőszak” – áll a minisztériumi figyelmeztetésben. A minisztérium elsősorban azokat az amerikaiakat óvja az utazástól, akik olyan területre indulnának, ahol “közelmúltbeli események is okoztak már Amerika-ellenes akciókat”. A figyelmeztetés augusztus elsejéig marad érvényben. Fokozott éberségre szólított fel az Interpol is a terrorista-vezér kiiktatását követő megnövekedett terrorveszély kapcsán.

Nem sokkal a 2001. szeptember 11-i merényletek után az al-Kaida egyik vezető tisztviselője megesküdött arra, hogy “nukleáris pokoltüzet” zúdít a Nyugatra, ha megölik Oszama bin Ladent.

Oszama: ki volt az első számú célpont?

-1957. június 28-án született a szaúd-arábiai Rijádban
-Jemeni származású apja a királyi családhoz közelálló, dúsgazdag szaúdi építési nagyvállalkozó volt
-Már 1973-ban tagja lett fanatikus iszlám csoportoknak
-1979-ben az Egyesült Államok teljes anyagi támogatását felajánlotta a “gonosz birodalma”, vagyis a Szovjetunió ellen harcoló Afganisztánnak, bin Laden az elsők között indult útnak
-A Vörös Hadsereg kivonulása után bin Laden ellenséget váltott, s korábbi szövetségese, Amerika ellen fordult
-Ekkorra tehető az al-Kaida (al-Qaida – jelentése: alap, bázis, szabály, modell, minta) megalakítása is
-Bin Laden követőinek számáról a legszélsőségesebb becslések keringtek: egyes források szerint 3000 harcosa volt, más források viszont azt állítják, ez a szám elérte a 35 ezret
– Családja meglehetősen népes, négy feleségétől 16 vagy 18 gyermeke született, vagyonának pontos mértéke nem ismert
-Az 1993. február 26-i, a New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) egyik felhőkarcolója ellen elkövetett robbantással, amelynek hat halálos és több mint 1000 sebesült áldozata volt
-2001. szeptember 11-én a terrorszervezet példátlan merényletsorozatot hajtott végre az általa az iszlám világ legfőbb ellenségének tekintett Egyesült Államok ellen
-A merényletek száma azóta gyarapodott(pl. a 2004-es madridi robbantás)

AJÁNLOTT LINKEK:

Bin Laden megfenyegette a franciákat (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik