Nagyvilág

Megvan a Fehér Ház új szóvivője

Joe Biden alelnök kommunikációs igazgatója fogja váltani Robert Gibbst a Fehér Ház szóvivői posztján.

A BBC értesülése szerint a 45 éves exújságíró, Jim Carney pár héten belül átveszi a szóvivői teendőket.

Carney – aki korábban a Time magazinnak dolgozott – kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik a washingtoni sajtót illetően, ráadásul az elmúlt években komoly összekötő szerepet játszott több adminisztráció, illetve a média között.
Jim Carney mellett több új tagja is lesz az Obama-csapatnak: az elnök új kabinetfőnöke Bill Daley, legfőbb politikai tanácsadója pedig David Plouffe lesz. A BBC úgy értesült, hogy Robert Gibbs külső tanácsadóként fogja segíteni Barack Obamát a 2012-es elnökválasztás során.

Noha Barack Obama hivatalosan még nem jelentette be, hogy 2012-ben ismét harcba száll az Egyesült Államok elnökének tisztségéért, mind több jel utal arra, hogy készül az újabb négyéves elnöki időszakra, és formálódik a “régi-új” Obama-csapat.

Megfigyelők erre következtetnek a Fehér Ház személyzetében végrehajtott legutóbbi változásokból, és ezt erősítette meg egy helyi idő szerint csütörtökön elhangzott interjúban Joe Biden alelnök is. A PBS televíziónak nyilatkozva Biden ugyanis elárulta: Obama már egy évvel ezelőtt megkérdezte őt, hogy elvállalná-e ismét az alelnöki posztot. “És én azt válaszoltam, hogy igen” – jelentette ki Biden, hangsúlyozva, hogy Obama és ő “filozófikusan” mindenben ugyanazon az oldalon állnak.

AJÁNLOTT LINKEK:

State of the Union: szigorításokat tervez Obama (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik