Nagyvilág

Konzervatív győzelem, szélsőjobboldali erősödés Finnországban

Rendkívül szoros közdelemben a konzervatív erők győztek a vasárnap megrendezett finnországi parlamenti választásokon.

A központi választási bizottság a szavazatok végleges összeszámlálása után bejelentette: a Nemzeti Koalíciós Párt a voksok 20,4, a szociáldemokrata párt 19,1, az Igazi Finnek nevű párt pedig 19 százalékát szerezte meg.

A 200 tagú parlamentben a konzervatívok 44, a szociáldemokraták 42, míg a nacionalisták 39 mandátumhoz jutottak. A leköszönő kormányfő, Mari Kiviniemi Centrum Pártja a szavazatok 15,8 százalékát gyűjtötte be, és 35 parlamenti helyhez jutott.

A részvételi arány igen magas, 70,4 százalékos volt. A kormányfői poszt várományosa a 39 éves eddigi pénzügyminiszter, Jyrki Katainen. Fiatal kora ellenére az egyik legtehetségesebb finn politikusnak tartják.

A vasárnapi választások nagy győztese azonban kétségtelenül a leendő kormányfő politikájával szöges ellentétben álló euroszkeptikus, idegengyűlölő Igazi Finnek pártja, amely négy éve még csak a szavazatok alig valamivel több mint 4 százalékát szerezte meg. Mostani választási szereplésével a harmadik legerősebb finn párt lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik