Moamer Kadhafi líbiai vezető „elvesztette legitimitását, és távozni kell” – jelentette ki csütörtökön Barack Obama. Az amerikai elnök közölte: „egyértelmű üzenetük” továbbra is az, hogy „meg kell állítani az erőszakot”:
Obama elmondta, hogy az amerikai kormányzat „minden lehetőséget vizsgál” Líbiával kapcsolatban. Az elnök egy újságírói kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a vizsgált lépések között szerepel a repülési tilalmi zóna bevezetése is.
A Pentagon csütörtökön bejelentették, hogy az amerikai fegyveres erők nem ellenzik a repülési tilalom bevezetését. Előzőleg a katonai vezetők szkeptikusnak is értékelhető nyilatkozatokat tettek a tilalommal kapcsolatban. Szerintük az veszélyes, bonyolult és rizikós lenne.
Obama a sajtótájékoztatón kifejtette, biztos akar lenni abban, hogy az Egyesült Államok teljesen készen áll a gyors cselekvésre, ha a helyzet humanitárius krízissé fajulna. Egyben arra figyelmeztette a Kadhafi körébe tartozó embereket, hogy „az ártatlan civilek ellen elkövetetett erőszakos cselekedeteiket figyelemmel kísérik és a felelősségre vonás nem marad el”.
