Nagyvilág

Forró a hangulat Irán és Jemen utcáin

Kormányellenes és a vezetést támogató táborok csaptak össze szerdán Irán és Jemen fővárosában.

Az IRIB állami televízió internetes oldalán arról számolt be, hogy a hétfőn tartott utcai megmozdulás áldozatának temetésén résztvevők és egy, valószínűleg az ellenzékhez kötődő kisebb csoport csapott össze egymással.

Hétfőn Teheránban az ellenzék által – a tunéziai és az egyiptomi fejlemények támogatása céljából – szervezett gyűlés során lelőttek egy diákot. Az iráni vezetés a tüntetés szervezőit hibáztatja a fiú haláláért, egy ellenzéki honlap szerint azonban a biztonsági erők tehetők felelőssé a történtekért. Kedden az ellenzék vezetőinek halálra ítélését szorgalmazta az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni és a többségben lévő konzervatív parlamenti képviselők.

Nem csillapodtak a kedélyek Jemenben sem: a rendőrség képtelen volt szétválasztani a fővárosban összecsapó kormányellenes és a vezetést támogató tüntetőket. Az egyiptomi és tunéziai forradalmakon felbuzduló, javarészt fiatalokból álló tömeg a Szanaa Egyetem környékén követelte a több mint 30 éve hatalmon lévő Ali Abdullah al-Szaleh uralkodó azonnali távozását – adta hírül a Reuters. Az utcai megmozdulásoknak eddig négy sérültje van.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ellenzéki tüntetések Iránban (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik