Nagyvilág

Észak-Korea egy dél-koreai szigetet ágyúzott

Tűzpárbaj alakult ki a két Korea között, miután Phenjan ágyúlövésekkel támadott egy dél-koreai szigetet: a konfliktusnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.

A BBC hírtelevízió értesülése szerint már két halottja van az incidensnek: belehalt sérüléseibe egy második tengerész is.

Az RTÉ hírportál korábban arról számolt be, hogy a szigeten egy dél-koreai katona veszítette életét, 13 pedig megsebesült a támadásban, közülük három súlyosan. A dél-koreai hadsereg Sárga-tenger partján tartózkodó képviselője elmondta: legalább félszáz lövedék csapódott a szigetbe, romba döntve több tucat lakóházat. Kim Tae-Young védelmi miniszter elmondása szerint Szöul 80 lövéssel válaszolt a támadásra, a külügyi tárca egyik neve elhallgatását kérő munkatársa pedig jelezte: nem kizárt, hogy a kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához fog fordulni az eset kapcsán. Az észak-koreai tüzérség abbahagyta a dél-koreai sziget ágyúzását – közölte egy szemtanú az YTN televízióval.

A sziget lakói halászhajókon kezdtek el menekülni a Jongpjon-szigetről – közölte szintén egy szemtanú, pontosítva a lakosok meneküléséről szóló korábbi információt. A Yonhap hírügynökség szerint a dél-koreai hadsereg forró dróton üzenetet küldött Észak-Korának, és ebben követelte az ágyúzás abbahagyását. A dél-korai kikötői és hajózási hatóságok közölték, hogy a hajózást, kikötői forgalmat sehol nem zavarta meg a támadás. Egy dél-koreai elemző szerint az észak-koreai agresszió mögött az állhat, hogy nemrég kiderült: Phenjan urándúsító programba kezdett. A két Korea közötti feszültség még tavasszal harapódzott el, amikor március 26-án 46 tengerésszel elsüllyedt a dél-koreai Cshonan hadihajó, amelyért Szöul a mai napig Phenjant teszi felelőssé. A keddi tűzpárbaj a legsúlyosabb incidens az 1950-tól 1953-ig tartó koreai háború óta.

Aggodalmának adott hangot a kínai külügyi szóvivő a két Korea közti fegyveres konfliktus miatt, és felszólította az “érintett feleket” hogy tegyenek meg mindent a béke és biztonság érdekében. Az Interfax hírügynökség által megkérdezett orosz külügyminisztérium forrás úgy fogalmazott: nem szabad hagyni, hogy fokozódjon a feszültség a Koreai-félszigeten. Hozzátette: eddig csak szöuli forrásokból értesülhettek az eseményekről, így meg kell várni Phenjan hivatalos reakcióját is. Naoto Kan japán miniszterelnök utasította kormánya tagjait, hogy “készüljenek fel minden eshetőségre” az incindens kapcsán.

Korábban beszámoltunk róla, hogy több tucat lövedék csapódott be a Jonpjong-szigeten, nem messze a közös tengeri határtól, a Sárga-tengeren, a Koreai-félszigettől nyugatra. A szigeten lángra kapott 60-70 lakóépület. Dél-Korea viszonozta a tüzet – közölte a hadsereg, amely hozzátette, hogy a békeidőben legmagasabb fokú készültségbe helyezte magát.

A dél-koreai vezetés vésztanácskozásra gyűlt össze kedden egy föld alatti bunkerban, a szöuli elnöki palotában az észak-koreai tüzérségi támadás miatt – közölte egy hivatalos személy.A dél-koreai légierő eközben F-16-os harci gépeket vezényelt a levegőbe.

Az ágyúzott dél-koreai Jonpjong-szigeten 1200-1300 ember lakik. Ri Mjong Bak dél-koreai elnök elmondta: országa megpróbálja elkerülni, hogy az incidensből nagyobb fegyveres konfliktus legyen – jelentette a Yonhap, a hírügynökség pedig úgy vélte, hogy ha Észak folytatja az agressziót, akkor Szöul erőteljesebb választ ad, mint amely az első tüzérségi lövésekre adott volt.

AJÁNLOTT LINKEK:

Tűzpárbaj a két Korea között (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik