Nagyvilág

Egyre többen éheznek Amerikában

Az elmúlt évben több mint 50 millió amerikai, köztük legalább 17 millió gyermek élt olyan háztartásban, melyben előfordult, hogy pénzhiány miatt bizonytalanná vált az élelmiszer beszerzése.

Ez azt jelenti, hogy 2009 egyes időszakaiban az amerikai háztartások 14,7 százaléka megtapasztalta az élelmiszerekhez való hozzájutás bizonytalanságát. Az arány 2008-ban 14,6 százalék, 2007-ben pedig még csak 11,1 százalék volt – hívja fel a figyelmet az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának gazdaságkutató szolgálata (USDA-ERS) napokban kiadott elemzésében.

A jelentésben arra is emlékeztetnek, hogy a rendszeres adatfelvétel 1995-ös kezdete óta még sohasem volt ilyen magas a táplálkozás bizonytalanságát megélő háztartások aránya az Egyesült Államokban.

Tavaly az amerikai háztartások 9 százaléka kifejezetten alacsony táplálkozásbiztonsággal rendelkezett, azaz vissza kellett fogniuk élelmiszerfogyasztásuk változatosságát, részt kellett venniük állami segélyprogramokban, vagy akár gyorssegélyre is szorultak.

A háztartások 6 százaléka nagyon rossz táplálkozásbiztonsággal rendelkezett, ami azt jelenti, hogy a család egy vagy több tagjának meg kellett szakítania normális étkezési rendjét vagy csökkentenie az adagokat valamikor az év folyamán. E családok egyharmadánál ez az eset gyakori volt vagy krónikus mértéket öltött – derül ki az elemzésből.

Az amerikai agrártárca egy másik jelentése szerint 2007 és 2009 között 3,9 millióról 5,6 millióra nőtt azoknak az amerikai háztartásoknak a száma, amelyek élelmiszersegélyezésben részesültek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik