Nagyvilág

Hajóbaleset – Perre készülnek az áldozatok hozzátartozói

Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két magyar fiatal hozzátartozói - értesült a philly.com hírportál.

A családokat két New York-i ügyvéd – egy magyar származású házaspár – képviseli. Az ügyvédek már többször találkoztak Magyarországon a hozzátartozókkal, és megvitatták egy polgári peres eljárás lehetőségét a Delaware folyón július 7-én történt tragédia felelősei ellen.

A philly.com-nak nyilatkozó egyik ügyvéd, Peter Ronai szerint akár büntetőjogi eljárásra is sor kerülhet. Azt mondta, a balesetben meghalt lány apja rács mögött akarja tudni a felelősöket.

A manhattani ügyvédi irodát – Ronai and Ronai – vezető házaspár július elején Magyarországon nyaralt, és a baleset másnapján, július 8-án Budapesten voltak, éppen készültek hazautazni, amikor telefonon megkereste őket az apja annak a 16 éves gimnazista lánynak, aki életét vesztette a vízibusz balesetében. A lány családja értesítette a tragédia másik halálos áldozatának hozzátartozóit arról, hogy jogi eljárásra készülnek.

Peter Ronai elmondta a hírportálnak: ügyfelei nem értik, hogyan követhettek el ilyen “elkerülhető hibákat” éppen az Egyesült Államokban, amelyre Magyarországon sokan a legfejlettebb és legésszerűbben működő országként tekintenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik