A The Economist szerint Magyarországon sokan üdvözlik az Orbán Viktor által ígért új hatalmi rendszert, de az új kormány egy hónapja alapján jogosnak látszanak azoknak a félelmei, akik tartanak a kormányfő „lobbanékony és akaratos” megnyilvánulásaitól.
A vezető brit gazdasági-politikai lap szerint legtöbben a demokráciát féltik. Az előjelek alapján úgy tűnik, vélhetően nem lesz előrelépés a politika polarizáltsága ügyében, és az Orbán-kormány sem mond le arról, hogy beavatkozzon az állami intézmények működésébe.
„Különösen riasztónak” nevezi a The Economist az új médiatörvényt, de felidézi azt is, hogy Orbán Viktor „meneszteni akarja” Simor András jegybankelnököt, vagy legalábbis csökkenteni fizetését. Igaz, az MNB-elnök javadalmazása kétségtelenül bőkezű – teszi hozzá.
A brit lap szerint az egyetlen ellenőrzést a „túlhatalmú” kormány felett az államfő vétójogának gyakorlása jelenti. A jelenlegi elnök, Sólyom László azonban augusztus 5-én leköszön, és utódja, Schmitt Pál Orbán Viktor „pártbeli cimborája”.
Még azok is, akik változásokat akarnak a magyar közéletben, azt mondják, hogy a miniszterelnöknek többet kell tennie a kedélyek lenyugtatására, és kevesebbet borzolásukra – zárja írását a The Economist.
