Nagyvilág

Az afgánok kiállnak a szemtelen amerikai főparancsnok mellett

Hamid Karzai afgán elnök reményét fejezte ki, hogy Barack Obama nem fogja meneszteni a Fehér Házról méltatlan megjegyzéseket tevő Stanley McChrystal főparancsnokot.

Az államfő, illetve több vezető afgán politikus az afganisztáni offenzíva eddigi legjobb parancsnokának nevezték McChrystalt, kiemelve tisztességes hozzáállását, illetve azt, hogy McChrystal megértette az afgán emberek gondolkodásmódját és kultúráját.

Karzai szóvivője hozzátette, hogy mióta McChrystal áll a szövetséges csapatok élén, nagyon sok javulást tapasztaltak a közép-ázsiai országban. Az elnök testvére, a rendkívül befolyásos Ahmad Wali Karzai úgy nyilatkozott: “Ő [McChrystal] az első jó dolog, ami Afganisztánnal történt az utóbbi időben. A főparancsnok aktív, becsületes, egyszerűen jó munkát végez”.

Barack Obama várhatóan a mai nap folyamán személyesen is találkozik McChrystallal, azonban egyelőre nem tudni, hogy az elnök megválik-e a főparancsnoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik