Nagyvilág

Lajcák az EP-ben magyarázta a szlovák-magyar viszonyt

A szlovákiai választások után egészen bizonyosan folynak majd kétoldalú egyeztetések a szlovák-magyar viszonyban feszültséget okozó témákról.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter az Európai Parlament szocialista frakcióját tájékoztatta a témáról.

A találkozó után nyilatkozva Martin Schulz EP-frakcióvezető úgy vélte: a miniszter és a két ország képviselőcsoporton belüli delegációjának tagjai építő szellemben álltak a problémához.

Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője a megbeszélés után leszögezte, hogy az európai szocialisták egyértelmű üzenetet küldtek a Smer-nek: egyrészt vegyen vissza a hangnemből, másrészt a választások után ne lépjen újra koalícióra a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párttal.

Hozzátette: az is elhangzott, hogy jó lenne a magyar nemzeti közösség és a szlovák államalkotó többség viszonyának szempontjából, ha az egyik magyar pártot bevonnák a leendő koalícióba.

Tabajdi Csaba Hannes Swoboda frakcióvezető-helyettes felszólalását felidézte: mennyiben az uniós elnökséget a jövő év első felében tisztességgel kívánja ellátni, nem mehet bele speciális magyar és regionális problémákba, nem kelthet feszültséget.

Sajtóbeszámolók szerint Swoboda bírálta az új magyar kormányt, amiért a kétoldalú viszonyt terhelő egyoldalú lépéseket tesz.

A találkozó egy másik résztvevője, Göncz Kinga EP-képviselő úgy fogalmazott az állampolgársági törvény elfogadása során az Orbán-kormány ugyanazt a módszert követte, mint a Fico-kormány a szlovák nyelvtörvény jóváhagyásakor: gyakorlatilag egyeztetés nélkül vitte keresztül a törvényhozásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik