Nagyvilág

Hatalmas előnyről bukhat a cseh baloldal

Az exit poll eredmények szerint a választásokra elfogyott a cseh szociáldemokraták előnye.

Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) egyaránt 20-20 százalékot szerzett a képviselőházi választásokat Csehországban – az exit poll felmérés első eredményét a közszolgálati cseh televízió közölte az urnák 14 órai lezárása után.

A parlamenti alsóházba a felmérés szerint hat párt jutott be. A harmadik helyen a jobbközép TOP 09 végzett 17 százalékkal. A negyedik és az ötödik helyet 11-11 százalékkal Cseh-és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) és a jobbközép Közügyek (VV) szerezte meg. Hatodikként a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) került be a képviselőházba ötszázalékos eredménnyel, amely egyben a parlamenti küszöböt is jelenti.

Ezt a határt az exit poll-felmérés első eredménye szerint még két párt közelítette meg: Polgári Jogok Pártja-Zemanék 4 százalékkal, illetve a Szuverenitás 3 százalékkal.

A választásokon való részvétel az Sc&C ügynökség első becslése szerint 62 százalékos volt.

Helyi megfigyelők és politikusok első, nagyon óvatos véleményei szerint – mindenki hangsúlyozza, hogy csupán az exit poll felmérés első változata ismert – a választások eredménye, amennyiben nem fog nagyon eltérni az exit-polltól, hatalmas meglepetés. Rámutatnak arra, hogy a két nagy párt támogatottsága jelentősen csökkent, s előretörtek az új, jórészt ismeretlen pártok.

Ha az exit poll nem téved, akkor a választások esélyesének számító szociáldemokraták nagyot buktak, hiszen még egy hónappal ezelőtt is 9 százalékos előnyük volt, ami mostanra, úgy tűnik, elfogyott. Ráadásul a harmadik helyen az inkább jobboldalhoz sorolt TOP 09 végzett, így egyelőre a megjósolhatatlan, hogy milyen kormány alakulhat Prágában. Általános a vélemény, hogy a becsült eredmény mind jobboldali, mind baloldali koalíciós kormány felállítását lehetővé teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik