Nagyvilág

Bajban a cseh baloldal

A választásokra szinte elfogyott a szociáldemokraták korábbi hatalmas előnye.

Tovább csökkent a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a Polgári Demokratikus Párt (ODS) támogatottsága közti különbség Csehországban. A most nyilvánosságra hozott, de május elején készített felmérés szerint ha akkor lettek volna a választások, a megkérdezettek 26,3 százaléka szavazott volna a szociáldemokratákra, míg 22,9 százalék a polgári demokratákra. Korábban a felmérések 7-9 százalékos különbséget mérték a két párt támogatottsága között a CSSD javára. Ez már a második olyan felmérés, amely a szociáldemokraták előnyének csökkenését jelzi. A polgári demokraták támogatottsága viszont a néhány hónapos csökkenés után mérsékelten ugyan, de újra emelkedő tendenciát mutat.

A két nagy párton kívül a 200 tagú képviselőházba bejutotna még Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 13,1 százalékkal, a jobbközép Közügyek (VV) 12,6 százalékkal, a szintén jobbközép TOP 09 10,9 százalékkal, valamint a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) 5,5 százalékkal.

Szakértők szerint ez a felmérés is azt jelzi, hogy a most pénteken és szombaton sorra kerülő képviselőházi választásokon ismét nagyon szoros eredményt lehet várni a jobboldal és a baloldal között. Megfigyelők azt valószínűsítik, hogy a mérleg nyelvét a két kisebb párt – a Közügyek és a kereszténydemokraták – fogja alkotni. Szoros eredmény esetén a CSSD és az ODS közül az fog tudni többségi kormányt alakítani, amelyik megszerzi ennek a két pártnak a támogatását. Mindkét kis párt azt állítja, hogy csak a választások után dönti el, kivel lép esetleg koalícióra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik