A Fidesz történelmi győzelmet aratott az országgyűlési választásokon: demokratikus szavazáson még soha nem ért el ilyen arányú diadalt politikai párt Magyarországon – emelte ki vasárnap esti beszámolójában a francia hírügynökség.
Ennek nyomán Magyarország az egyetlen állam az egykori kommunista tömbön belül, amelyet egyetlen politikai erő – a többi párt közreműködése nélkül – vezethet a választási hadjáratban beígért alkotmányos reformok megvalósítása felé.
A kampányban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jelezte, hogy módosítani kívánja a médiatörvényt, mégpedig e szektor “racionalizálása” végett. A tervet élesen ellenzi a többi párt, amely a sajtószabadságra leselkedő veszélyt lát ebben. A Fidesz csökkenteni akarja a helyi önkormányzatok számát és a parlamenti képviselők létszámát is, hogy tehermentesítse a költségvetést.
Az AFP kiemelte, hogy a mostani választások eredményeként elsőnek jutott be a parlamentbe a szélsőjobboldal pártja: a Jobbik választási hadjáratát az antiszemitizmus, a cigányok megbélyegzése és az Európai Unió elutasítása jellemezte a francia hírügynökség szerint.
Húsz évvel a kommunizmus összeomlása és az első demokratikus választások után Magyarország megfizeti az árát a halogatott reformoknak, a drága kampányígéreteknek és a gondoskodó állam állandósult vonzerejének – mutatott rá esti jelentésében az amerikai hírügynökség. Az AP emlékeztetett arra, hogy másfél évvel ezelőtt csak a Nemzetközi Valutaalap és más intézmények 20 milliárd eurós kölcsöne mentette meg az országot a fizetésképtelenségtől.
Az új kormányt alakító Fidesz várhatóan tárgyalni fog a valutalappal az idei évre célul kitűzött 3,8 százalékos költségvetési hiány növeléséről; ez mozgásteret biztosítana a kormánynak a veszteséges állami vállalatok konszolidálására és esetleg szerény adócsökkentésre.
“A Fidesz lényegét tekintve végre fogja hajtani a reformra vonatkozó terveket, cserébe egy olyan (költségvetési) deficitért, amely kevésbé csorbítja a növekedés kilátásait” – idézte az AP a londoni székhelyű Morgan Stanley befektetési bank véleményét.
Egyes elemzők szerint a Fidesznek meggyűlhet a baja, ha kedvében akar járni azoknak a szavazóknak, akik gyors megoldásokat várnak tőle.
“A Fidesz népszerűsége … jelentős mértékben a párt támogatóinak illuzórikus elvárásain alapul; ők abban bíznak, hogy létezik fájdalommentes kiút Magyarország jelenlegi helyzetéből” – mutatott rá Richter Sándor, a bécsi székhelyű nemzetközi gazdasági tanulmányok intézetének szakértője az amerikai hírügynökség jelentése szerint.
A Reuters brit hírügynökség többek között arról írt, hogy Orbán Viktor a posztkommunista Magyarország 20 éves történetében először alakíthat más párt közreműködése nélkül kormányt, amely ráadásul a parlamenti mandátumok kétharmadát maga mögött tudhatja. Az erős kormány megalakításának lehetősége elemzők szerint rövid távon kedvez a forint árfolyamának és a pénzpiacoknak, a Fidesz azonban nem számíthat hosszú mézeshetekre.
A Reuters egyebek mellett kitért arra is, hogy e (választói) felhatalmazás lehetővé teszi, hogy a Fidesz reformokat hajtson végre, például a helyi önkormányzatok karcsúsítását, megváltoztassa a választójogi törvényt, sőt akár az alkotmányt is. A Fidesz megkönnyítheti a kettős állampolgárság megszerzését a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségűek milliói számára, ami esetleg feszültséghez vezethet Szlovákiával és más szomszédos országokkal – vélte a brit hírügynökség.
Megjegyezte azt is, hogy a mély (gazdasági) recesszióba és a 16 éves csúcsra jutott munkanélküliségbe belefáradt magyarok életkörülményeik gyors javulását várják majd, s mivel októberben önkormányzati választásokat tartanak Magyarországon, a Fidesznek néhány jelképes változást végre kell hajtania.